Az állam mint megrendelő hová tegye a pénzt?

Az állam gazdaságélénkítő szerepe akkor eredményes, ha nem egyszerűen pénzt oszt, hanem értelmes, mérhető feladatokat rendel meg. Az EU-ban a közbeszerzések értéke a GDP körülbelül 14%-a, ezért az állam vásárlóereje önmagában is képes piacokat teremteni, innovációt indítani és munkahelyeket létrehozni. 

Nemzetközi példák

1. Amerikai DARPA-modell – az állam problémát rendel meg

Az állam nem előre meghatározott terméket vásárol, hanem feladatot ad: például új kommunikációs, navigációs vagy védelmi technológia kifejlesztését. Az ARPANET-ből később az internet egyik alapja lett. 

2. Brit megújulóenergia-modell – hosszú távú megrendelési biztonság

Az állam kiszámítható átvételi feltételeket teremt a szélerőműveknek. A támogatás egy részét fenntartható beszállítói lánchoz, innovációhoz és munkahelyteremtéshez köti. 

3. Európai IPCEI-programok – állam és vállalat közös beruházása

Az államok olyan nagy kockázatú területeken segítik az első ipari fejlesztéseket, mint az akkumulátor, a hidrogén, a mikroelektronika vagy a felhőtechnológia. Az eddigi programokban több mint 37 milliárd euró jóváhagyott közpénzhez összesen több mint 100 milliárd eurónyi beruházás társult. 

4. Amerikai energiafinanszírozás – az állam csökkenti az első beruházó kockázatát

Az állam hitellel vagy garanciával segíti, hogy az új technológia eljusson a kísérlettől az ipari méretű alkalmazásig. A cél az, hogy később már a magántőke is finanszírozhatónak lássa. 

Mit rendeljen meg a magyar állam?

A) Ami közvetlenül bevételt termel

• energetikai és vízgazdálkodási állami vállalatok fejlesztése;
• vasúti és logisztikai szolgáltatások;
• egészségipari, gyógyszeripari és orvostechnikai gyártás;
• digitális állami szolgáltatások exportálható technológiái;
• állami tulajdonú ingatlanok és természeti erőforrások értékteremtő hasznosítása.

Itt követelmény: legyen üzleti terv, megtérülés és nyilvános eredménykimutatás.

B) Ami a gazdaság működési feltételeit javítja

• vasút, közút és közösségi közlekedés;
• energiatermelés, energiatárolás és hálózatfejlesztés;
• vízmegtartás, öntözés és „szivacsváros” program;
• lakásépítés és épületenergetikai korszerűsítés;
• digitális infrastruktúra;
• iskola, szakképzés, egyetem és kutatóhely;
• kórházak és megelőző egészségügy.

Ezek nem mindig hoznak közvetlen bevételt, de csökkentik a társadalom és a vállalkozások költségeit.

C) Ami állami kötelezettség, de egyúttal piacot is teremthet

• oktatás;
• egészségügy;
• szociális és idősgondozás;
• honvédelem és katasztrófavédelem;
• környezetvédelem;
• közigazgatás.

Például az állam nem egyszerűen „iskolai informatikát” vásárol, hanem működő digitális tanulási rendszert rendel meg, képzéssel, karbantartással és mérhető tanulási eredménnyel.

Mit kell tenni?

Minden nagy állami megrendelés előtt hat kérdésre kell válaszolni:

1. Milyen társadalmi problémát old meg?
2. Mennyi új értéket teremt?
3. Hány tartós munkahelyet és mennyi adóbevételt hoz?
4. Mekkora hazai tudás és beszállítói teljesítmény kapcsolódik hozzá?
5. Mennyibe kerül a teljes életciklusa – nemcsak a megépítése?
6. Ki és hogyan ellenőrzi az eredményt?

A pályázatban ne kizárólag a legalacsonyabb ár döntsön, hanem:

• teljes élettartamra számított költség;
• minőség;
• innováció;
• energia- és anyagtakarékosság;
• hazai tudásteremtés;
• kkv-k tényleges részvétele;
• határidő és korábbi teljesítmény.

Az OECD szerint a stratégiai közbeszerzés egyszerre ösztönözheti az innovációt, a kkv-k fejlődését, a fenntarthatóságot és a regionális gazdaságot. 

A szükséges átláthatóság

Minden projekthez nyilvános „pénzút-térkép” kell:

Állami megrendelő → fővállalkozó → alvállalkozók → tényleges teljesítők → kifizetett összegek → létrejött eredmény

Nyilvánosságra kell hozni:

• a szerződés és az előleg összegét;
• a tulajdonosi hátteret;
• minden alvállalkozót és kifizetést;
• a módosításokat és drágulásokat;
• az elkészült teljesítményt;
• az üzemeltetési költséget;
• a társadalmi és gazdasági eredményt.

A lényeg egy mondatban:

Az állam ne vállalkozókat válasszon, hanem megoldandó feladatokat; a verseny döntse el, ki tudja azokat a legnagyobb közösségi értékkel teljesíteni.

MIK

MIK – Műegyetemi Innovációs Központ

Rendszerszintű elképzelés. Az állam ebben az esetben nem egy-egy vállalkozást támogatna, hanem interdiciplonaris és innovációs képességet rendelne meg az egyetemektől.

A 100 legjobb oktató–kutató–alkotó azonban ne újabb hivatali szervezetet alkosson, hanem több szakmát összekapcsoló, eredményorientált tudásközösséget.

Alapgondolat:

Az állam pénzt fektet az egyetem tudásába,
 az egyetem pedig innovációt, startupokat és új munkahelyeket teremt.

Kik alkotják?

Egyetemenként – méretéhez igazodva – a legjobb:

• oktatók és kutatók;
• mérnökök és informatikusok;
• közgazdászok és jogászok;
• doktoranduszok és hallgatók;
• tapasztalt vállalkozók;
• ipari és társadalmi partnerek.

A száz fő ne állandó kiváltság legyen. A tagságot teljesítmény, nyílt pályázat és rendszeres értékelés alapján kell megújítani.

A MIK feladata

1. Társadalmi és gazdasági problémák összegyűjtése.
2. Innovációs ötletek kiválasztása.
3. Több szakmából álló alkotóteamek létrehozása.
4. Prototípusok és kísérleti megoldások elkészítése.
5. Szabadalmak és egyetemi tudásvagyon létrehozása.
6. Startupok és egyetemi spin-off vállalkozások elindítása.
7. Befektetők és ipari partnerek bevonása.
8. A sikeres megoldások hazai alkalmazása és exportja.

Hogyan finanszírozzon az állam?

Nem egyszeri pénzosztással, hanem háromlépcsős rendszerben:

• Alapfinanszírozás: laborok, szakemberek, infrastruktúra.
• Versenyalapú projektpénz: konkrét probléma megoldására.
• Eredményfinanszírozás: prototípus, szabadalom, startup, árbevétel és társadalmi haszon alapján.

Az állami megrendelés például így szólhat:

„Készítsetek három éven belül működő megoldásokat az energiahatékonyság, a vízgazdálkodás, az egészségügy és a digitális oktatás problémáira!”

Mi legyen a mérhető eredmény?

Nem a konferenciák és tanulmányok száma, hanem:

• működő prototípusok;
• létrejött startupok;
• bevont magántőke;
• új termékek és szolgáltatások;
• szabadalmak és licencek;
• új munkahelyek;
• hazai beszállítók;
• exportbevétel;
• kimutatható társadalmi megtakarítás.

A legfontosabb garancia

A központ vezetését ne politikai kinevezés, hanem szakmai teljesítmény és nyílt verseny döntse el. Minden támogatás, tulajdonosi kapcsolat, projektköltség és eredmény legyen nyilvános.

Tömörített tézis

AZ ÁLLAM MEGRENDELI AZ INNOVÁCIÓT.
AZ EGYETEM MEGSZERVEZI A TUDÁST.
A MIK STARTUPOKAT ÉS JÖVŐT TEREMT.

A „MInnovációs Központ” ötletes szóalkotás, de intézménynévként a Műegyetemi Innovációs Központ – MIK világosabb és erősebb. Országos hálózat esetén pedig: Magyar Innovációs Központok – MIK-hálózat.

KÖLTSÉGVETÉS – AZ ÁLLAM MINT MEGRENDELŐ

Kiindulópont

Az állam az adófizetők pénzét használja. A kötelező kiadások teljesítése után fennmaradó, fejlesztésekre és beruházásokra fordítható összegről három kérdésben kell nyilvánosan dönteni:

1. Mit rendeljen meg az állam?
2. Mennyibe kerül?
3. Milyen társadalmi és gazdasági eredményt hoz?

Az állami megrendelések három területe

A) Bevételt és értéket termelő beruházások

• állami és közösségi vállalatok;
• energia- és élelmiszer-biztonság;
• kutatás, innováció, digitalizáció;
• exportképes tudás és termékek;
• hosszabb távon megtérülő fejlesztések.

Kérdés: Mennyi bevételt, megtakarítást vagy nemzeti vagyont teremt?

B) Infrastruktúra-fejlesztés

• közlekedés;
• vasút és közút;
• víz- és energiahálózat;
• lakhatás;
• egészségügyi és oktatási infrastruktúra;
• digitális hálózatok.

Kérdés: Mennyivel javítja az ország működését és az emberek életét?

C) Állami és társadalmi kötelezettségek

• egészségügy;
• oktatás;
• szociális ellátás;
• közbiztonság és honvédelem;
• közigazgatás;
• nyugdíjak és más törvényben vállalt kötelezettségek;
• államadósság finanszírozása.

Kérdés: Milyen színvonalon, milyen költséggel teljesül a közfeladat?

A döntés mércéje

Minden állami megrendelésnél láthatóvá kell tenni:

CÉL → MEGRENDELŐ → VÁLLALKOZÓ → KÖLTSÉG → TELJESÍTÉS → EREDMÉNY

Az „elkölthető egyharmad” megfogalmazással óvatos lennék. A költségvetés hivatalosan működési, felhalmozási és finanszírozási tételekre tagolódik; nincs általánosan elfogadott, minden évre érvényes „szabadon elkölthető egyharmad”. Ezt csak az általunk meghatározott tételek alapján lehet kiszámítani. 

A legerősebb zárómondat:

NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY MENNYIT KÖLT AZ ÁLLAM, HANEM AZ, HOGY MIT RENDEL MEG – ÉS MIT KAP ÉRTE A TÁRSADALOM.