Valaki megítélésekor ne csak a tettét vizsgáljuk. Ismerjük meg a személyiségét, a környezetét és az előzményeit is: ki ő, milyen úton jutott el a döntéséig, mit tett, és miért tette.
Először a tényeket kell feltárni, majd érdemes feltenni a kérdéseket:
- Miért tette?
- Mi az érdeke? — Cui prodest?, kinek használ?
- Milyen körülmények és előzmények vezettek a tettéhez?
Fontos különválasztani a tett indítékát és következményét: attól, hogy valakinek haszna származik valamiből, még nem bizonyított, hogy ő idézte elő, vagy ez volt a szándéka. A válaszok közelebb vihetnek az igazsághoz, de önmagukban nem bizonyítják azt. Az igazságot a tények, az összefüggések és a különböző nézőpontok együttes vizsgálatával kereshetjük.
Az emberek életük jelentős részét szervezetekben élik. Ezért az egyén megértéséhez azt is látnunk kell, hogyan viselkedik a közösségben, miként viszonyul a szervezet céljaihoz, az igazsághoz és saját elveihez.
Szervezeti magatartás
1. Lojalitás vagy igazságszeretet?
A szervezet iránti hűség nem jelentheti a tények elhallgatását. Az igazság kimondása — még ha kényelmetlen is — a szervezet hosszú távú érdekeit szolgálhatja.
2. Azonosulás a szervezet céljaival vagy új célok kitűzése?
Van, aki elfogadja és megvalósítja a közös célokat; más felismeri, ha új célokra vagy irányváltásra van szükség. Egy szervezet működéséhez mindkét magatartásra szükség lehet.
3. Alkalmazkodás vagy ragaszkodás az elvekhez?
Az együttműködéshez rugalmasság kell, de vannak alapelvek, amelyeket nem szabad feladni. A felelős magatartás része annak felismerése, mikor kell alkalmazkodni, és mikor kell kiállni az elveink mellett.
Ezek nem mindig egymást kizáró választások. Lehet valaki lojális úgy, hogy közben kimondja az igazságot; azonosulhat a szervezet céljaival, miközben új irányokat is kezdeményez; és ragaszkodhat az elveihez úgy, hogy közben együttműködő marad.
A kérdés tehát nem pusztán az, hogy valaki lojális, kezdeményező vagy elvhű-e, hanem az is: mikor, miért és milyen felelősséggel viselkedik így?
TUDÁSKÖZÖSSÉG!