AZ EMBER ÉLETSPIRÁLJA – AZ ÖNAZONOSSÁGTÓL A KÖZÖSSÉGIG
Az ember nem kész állapot, hanem folyamatosan alakuló rendszer. Érzékel, tudatosít, érez, emlékezik, értelmez, értéket választ, cselekszik – és mindez visszahat arra, hogy kinek tartja önmagát. Ezért az ember fejlődését nem egyszerű egyenes vonalként és nem is zárt körként érdemes elképzelni. Spirálként írható le: visszatérünk ugyanazokhoz az alapvető kérdésekhez, de minden visszatéréskor már új tapasztalattal, tudással és kialakultabb identitással.
A folyamat alapképlete:
1. Érzékelés → 2. Tudat → 3. Érzés, emlékezet, akarat → 4. Értelem → 5. Hit, érték, küldetés → 6. Cselekvés → 7. Identitás → új érzékelés…
A 7. pont, az IDENTITÁS a spirál centruma. Minden kör alakítja, miközben a már kialakult identitás visszahat a következő kör egészére.
ÉLETSPIRÁL – AZ EMBER FOLYAMATOS ALAKULÁSA
A kör visszatér önmagába. A spirál is visszatér, de nem ugyanoda. A tegnapi tapasztalat után ma már másként érzékelem ugyanazt a világot. Amit átéltem, emlékké vált; amit megértettem, tudássá; amit fontosnak ismertem fel, értékké; amit megtettem, tapasztalattá. Mindez beépül abba, amit önmagamról gondolok. Ezért minden élethelyzetben működik ugyanaz az alapfolyamat:
ÉRZÉKELEM → TUDATOSÍTOM → ÁTÉLEM → ÉRTELMEZEM → ÉRTÉKET VÁLASZTOK → CSELEKSZEM → ALAKULOK.
Majd az új ember ismét érzékel. Így az életspirál nem feltétlenül jelent állandó fejlődést. A spirál haladhat felfelé vagy lefelé. A jó döntések, a tanulás, az önreflexió és a közösség építhetik az embert; a rossz döntések és ismétlődő hibák romboló spirált is létrehozhatnak. Az ember azonban képes felismerni saját működését, változtatni és új irányt választani. Ebben rejlik a tudatosság és a szabadság jelentősége.
1. GYERMEKKOR – „ÉN VAGYOK”
Az életspirál első nagy szakasza a világ és önmagunk felfedezése. A kisgyermek először érzékel. Lát, hall, érint, mozog. Testén és érzékein keresztül találkozik a világgal. Ebből fokozatosan kialakul a tudat: felismeri, hogy ő maga különálló személy.
„Én vagyok.”
Megjelennek az érzések, az emlékezet és az akarat. Megtanulja, mi okoz örömöt és fájdalmat, kihez kötődik, mit szeretne és mitől fél. Ezután egyre több összefüggést ért meg. Kérdez:
Mi ez? Miért? Hogyan?
A család, az iskola és a közösség közvetítésével találkozik az értékekkel is: mi a jó és a rossz, mit jelent szeretni, segíteni, igazat mondani, felelősséget vállalni. Majd cselekszik. Játszik, próbálkozik, hibázik, tanul. Minden ilyen kör egy újabb réteget épít identitásába. A gyermekkor nagy identitáskérdése ezért még egyszerű:
„KI VAGYOK ÉN?”
Az első válasz:
„ÉN VAGYOK.”
2. FELNŐTTÉ VÁLÁS – „MILYEN EMBER AKAROK LENNI?”
A fiatal ember életspirálja már nemcsak önmaga felismeréséről szól. Megjelenik a választás felelőssége.
Milyen pályát válasszak?
Miben vagyok tehetséges?
Mit szeretek?
Miből tudok megélni?
Mire van szüksége a közösségnek?
Milyen ember szeretnék lenni?
A fiatal érzékeli saját képességeit és a körülötte lévő világ lehetőségeit. Tudatosítja erősségeit és korlátait. Érzelmileg kötődni kezd emberekhez, ügyekhez, szakmákhoz és közösségekhez. Az értelem mérlegel:
„Mire vagyok képes?”
Az értékrend tovább kérdez:
„Mi fontos nekem?”
A kettőből megszülethet a küldetés első felismerése:
„Mire szeretném használni azt, amit kaptam?”
Ez azonban csak a cselekvésben válik valósággá. A fiatal tanul, pályát választ, dolgozni kezd, kapcsolatokat épít, sikereket és kudarcokat él át. A valóság visszajelez. Így újraindul a spirál.A felnőtté válás ezért nem egyetlen döntés, hanem sok egymásra épülő életspirál. A kérdés már nem egyszerűen az:
„Ki vagyok?”
hanem:
„MILYEN EMBER AKAROK LENNI?”
3. A KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ EMBER – „MIÉRT VAGYOK HASZNOS MÁSOKNAK?”
Az ember fejlődése nem ér véget azzal, hogy megtalálja önmagát és kialakítja saját egzisztenciáját. Megjelenik egy újabb kérdés:
Mit adok másoknak?
Az érett ember felismeri, hogy képességei, tudása és tapasztalatai nemcsak saját boldogulását szolgálhatják. A közösségben az egyéni életspirálok találkoznak. Az egyik ember tapasztalata a másik ember számára új érzékelés lehet. Egy gondolat tudatosságot ébreszthet. A párbeszéd új értelmezést teremthet. A közösen elfogadott érték közös cselekvéshez vezethet. Így az egyéni spirálból közösségi spirál születik:
ÉN ÉRZÉKELEK → TE IS ÉRZÉKELSZ → MEGOSZTJUK → MEGÉRTJÜK EGYMÁST → KÖZÖS ÉRTÉKET TALÁLUNK → EGYÜTT CSELEKSZÜNK → KÖZÖSSÉGET ÉPÍTÜNK.
Itt történik egy lényeges változás. A kérdés már nem pusztán:
„Ki vagyok én?”
hanem:
„KI VAGYOK ÉN A KÖZÖSSÉGBEN?”
és végül:
„MIVEL TUDOK HOZZÁJÁRULNI A KÖZÖS JÓHOZ?”
A közösségépítő ember nem elveszíti identitását a közösségben, hanem éppen ott teljesítheti ki. Saját tudását, tapasztalatát és tehetségét hozzáadja másokéhoz, miközben ő maga is gazdagodik a többiek tudásával.
Az ÉN nem megszűnik, hanem kapcsolódik a TE-hez.
Az ÉN + TE pedig létrehozhatja a MI-t.
ÉLETSPIRÁL: ALAKULOK – minden tapasztalat változtat rajtam.
AZ ÉLETSPIRÁL HÁROM SZINTJE
1. GYERMEKKOR:
„ÉN VAGYOK.” – felfedezem önmagamat.
2. FELNŐTTÉ VÁLÁS:
„MILYEN EMBER AKAROK LENNI?” – választok, cselekszem és felelősséget vállalok.
3. KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ EMBER:
„MIT ADHATOK MÁSOKNAK?” – képességeimet és tapasztalataimat a közösség javára is fordítom.
A fejlődés ezért nem egyszerűen:
GYERMEK → FIATAL → FELNŐTT.
Hanem:
ÉN → ÖNAZONOSSÁG → FELELŐSSÉG → KÖZÖSSÉG → MI.
És a folyamat itt sem zárul le. A közösség visszahat az emberre, új tapasztalatokat ad, új kérdéseket vet fel, új cselekvésre ösztönöz.
Új spirál kezdődik.
ECCE HOMO
Az ember nem egyszerűen VAN.
Az ember folyamatosan ALAKUL.
Önmagát keresi, önmagát formálja, majd kapcsolódik másokhoz.
Az életspirál centruma az IDENTITÁS – de kiteljesedésének tere a KÖZÖSSÉG.
ÉN → TE → MI → új ÉN → új MI…
Ez az ember életspirálja.
