Ki a polgár?

A polgár egy politikai közösség — például egy ország — tagja. Jogi értelemben jogai és kötelezettségei vannak. Közéleti értelemben pedig nem csupán elszenvedi a közös döntéseket: tájékozódik, véleményt mond, részt vesz a közösség ügyeiben, és felelősséget vállal a közjóért.

A polgárság nem feltétlenül jelent gazdagságot vagy magas társadalmi rangot. A magyar polgár szó egyszerre utalhat az állampolgárra és a történeti városi polgárságra — ez utóbbi társadalmi réteget jelent. A mai közéleti értelemben a polgár legfontosabb jellemzői:

• ismeri és gyakorolja a jogait;
• tiszteletben tartja mások méltóságát és szabadságát;
• betartja a közös szabályokat, és számon kéri azok betartását;
• részt vesz a közügyekben, nem mond le a saját felelősségéről;
• képes együttműködni azokkal is, akikkel nem ért egyet.

Az ókori görög városállamokban már létezett polgárjog, de az akkori polgárok köre szűk volt: sokan — például a nők, a rabszolgák és az idegenek — ki voltak zárva belőle. A mai, jogegyenlőségre és néprészvételre épülő polgárfogalom egyik meghatározó európai állomása az 1789-es francia Emberi és polgári jogok nyilatkozata volt. Ez az egyenlőséget, a törvényhozásban való részvételt és a közhatalom számonkérhetőségét is megfogalmazta.

Mikortól vannak Európa polgárai?

Ez attól függ, mit értünk rajta:

• Európa lakóiként vagy európai közösségek tagjaiként természetesen jóval korábban is beszélhetünk európaiakról.
• Az Európai Unió jog szerinti polgáraiként 1993-tól: a maastrichti szerződés ekkor vezette be az uniós polgárságot. A szerződést 1992-ben írták alá, és 1993. november 1-jén lépett hatályba.

Uniós polgár mindenki, aki valamely EU-tagállam állampolgára. Ez a státusz a nemzeti állampolgárságot kiegészíti, nem helyettesíti. Többek között kapcsolódik hozzá a szabad mozgás és letelepedés, valamint bizonyos feltételekkel az európai parlamenti és önkormányzati választásokon való részvétel joga.

Röviden: Európa történetében régóta vannak polgárok; az egységes uniós polgárság viszont 1993 óta létezik. A polgárság igazi tartalma pedig nem pusztán egy jogi cím: részvétel, méltóság és közös felelősség.

Új Magyarország víziója - még mindig POLGÁRSÁG!

Harminchat év alatt jutottunk el idáig. Mennyi idő kell egy új Magyarország megteremtéséhez?

Erre nincs egyetlen évszám. A törvényeket és az intézményeket néhány év alatt át lehet alakítani. A bizalom, a közélet szokásai és az ország működési kultúrája lassabban változik: ehhez legalább egy évtized, sokszor egy nemzedék kell.

1990-ben békésen váltottunk rendszert, de az ország nem volt felkészülve arra, milyen gyorsan kell a szocialista gazdaságból piacgazdaságot építeni. A változás nyertesei és vesztesei között nőtt a távolság, miközben a korábbi rendszer emberei közül sokan az új gazdaságban is fontos szerephez jutottak. Később Orbán Viktor a „polgári Magyarország” ígéretével lépett fel; az általa illiberálisnak nevezett rendszerre sokan feudálkapitalizmusként tekintenek. Ma sokan úgy érzik, hogy az ország súlyos válságban van.

Új Magyarországot nem egyetlen választás teremt. Először helyre kell állítani a jogbiztonságot, a közintézmények hitelét és a közpénzek átláthatóságát. Utána olyan kultúrát kell építeni, amelyben a hozzáértés, az együttműködés és a részvétel számít. Ez hosszú munka — de az első lépéseit nem kell évekkel elhalasztani.

A kérdés talán nemcsak az, mennyi idő kell hozzá, hanem az is: elkezdjük-e most, és lesz-e türelmünk közösen végigvinni.

Kultúraváltás a tét

Egy új Magyarország megteremtésének alapja nem pusztán a kormányzati rendszer vagy a törvények átalakítása. Kultúraváltásra van szükség: olyan közös gondolkodásra és működésre, amelyben az állampolgár nem alattvaló vagy néző, hanem felelős résztvevő és alkotótárs.

Ennek öt alapja lehet:

1. Polgárság – önálló, tájékozott és felelősséget vállaló emberek közössége.
2. Hitelesség, bizalom és felelősség – a közélet és az intézmények működésének erkölcsi alapja.
3. Részvételi demokrácia – új gyakorlat, amely a választások között is teret ad a közös gondolkodásnak és a döntések alakításának.
4. Oktatás és digitális forradalom – olyan tanulás, amely a tudás megszerzése mellett kérdezni, együttműködni és alkotni tanít.
5. Áttörésmenedzsment – a változások megszervezése: a célok kijelölésétől a megvalósításon át az eredmények értékeléséig.

Az öt terület egymást erősíti. A polgárság részvétel nélkül nem tud közösséggé válni; bizalom nélkül nem tud együttműködni; korszerű oktatás és következetes megvalósítás nélkül pedig az elképzelések nem válnak valósággá.

Az új Magyarország építése ezért kultúraváltással kezdődik: felelős polgárokkal, hiteles közélettel, részvétellel, alkotó oktatással és szervezett cselekvéssel.

Az ősz, amikor felnőttem -1956. október 23.

Egy tizenhárom éves fiú emléke 1956. október 23-ról

Kedd volt. Hazajöttünk az iskolából, és még nem tudtuk, hogy életünk egyik legfontosabb napja vár ránk.

Délután három óra lehetett. Gyönyörű őszi idő volt, sütött a nap, tornacipőben jártunk. Olyan délutánnak indult, mint bármelyik másik: mögöttünk az iskola, előttünk néhány szabad óra.

Aztán a Jégverem utcánál megláttuk a vonuló egyetemistákat.

A Műegyetem hallgatói mentek a Bem-szoborhoz. Húszas sorokban, rendezetten haladtak. Nagyon sokan voltak. Csak néztük őket. Nem értettük, miért vonulnak, hová tart ez a sok fiatal, mi történik körülöttünk.

Négy óra tájban aztán elterjedt a hír:

Budapesten kitört a forradalom.

Tizenhárom éves voltam. A szó jelentését akkor még inkább éreztem, mint értettem.

Este hat körül már sötétedett. A szüleimmel elindultunk, és a Kossuth hídon átmentünk a Parlament elé. Hatalmas tömeg fogadott bennünket. A bejáratok körül szinte lépni sem lehetett. Ott álltam apám és anyám mellett, az emberek között, és próbáltam felfogni mindazt, aminek részese lettem.

Amikor a tömeg mozgolódni kezdett, és néhányan elindultak hazafelé, felhangzott a Himnusz. Mi is énekeltünk. Mintha az énekkel akartuk volna együtt tartani az embereket: maradjunk még, ne menjünk el, legyünk itt egymással.

Egy tizenhárom éves kamasznak ez leírhatatlan élmény volt. Addig is ismertem a Himnuszt. Aznap este azonban másként szólt. Körülöttem ezrek énekelték, és én is közéjük tartoztam.

Körülbelül egy órát maradtunk. A szüleim aztán hazakísértek. Ők továbbmentek a Rádióhoz, engem már nem vittek magukkal.

Arról, ami ott történt, később tőlük hallottam. A tömeg olyan hatalmas volt, hogy nem jutottak közvetlenül az épület elé. Talán ez volt a szerencséjük. Emlékeim szerint hét és nyolc óra között eldördültek az első lövések. Amikor megszólaltak a fegyverek, hazajöttek.

A délutáni vonulásból, az esti éneklésből addigra valami félelmetesen komoly lett. Kitört a forradalom.

Másnap már nem kellett iskolába menni. A forradalom napjaiban szünet volt. Egész nap a rádió mellett ültem, a Szabad Európát hallgattam. Figyeltem a híreket, az eseményeket, és igyekeztem megérteni, mi történik velünk, mi történik Magyarországgal.

Ezekben a napokban nőttem fel.

Arra emlékszem a legmélyebben, hogy az emberek szerették egymást. Ezt éltem meg gyerekként. Az összetartozást. Azt, hogy az idegenek között is lehet otthon az ember, ha ugyanazt remélik, ugyanazért állnak ki, és ugyanazt a Himnuszt éneklik.

Később ellenforradalomnak kellett nevezni azt, amit átéltünk. Az iskolában, a nyilvánosság előtt ez lett a kötelező szó.

De mi tudtuk, mi történt. A szüleim tudták. Én is tudtam. Bennem ott maradt az a napfényes délután, az egyetemisták hosszú sora, a Parlament előtti tömeg és a közösen énekelt Himnusz. Ezt az emléket nem lehetett egy másik szóval eltörölni.

Egész életemet meghatározta az az ősz. Ha ma visszagondolok rá, újra ott állok tizenhárom évesen, apám és anyám mellett. Hallom az éneket, és érzem, milyen erős lehet egy közösség, amikor az emberek egymásra találnak.

Forradalom volt. Az ifjúság forradalma.

Én pedig azon az estén elindultam a felnőtté válás útján, és egy életre magammal vittem az összetartozás élményét.

A közös felelősség útja- Levél Stoffán Györgynek

Kedves Gyuri,

Javaslom, hogy az 1956–1968–1989–2010–2026 közötti történéseket egyenként idézzük fel és vizsgáljuk meg. Ne csak azt kérdezzük, mi történt az országban, hanem azt is, hogyan éltük meg mi magunk.

Minden korszaknál tegyük fel ugyanazokat a kérdéseket:

• Hol voltam?
• Mit tettem?
• Mit láttam?
• Mi volt a baj?
• Mit kellett volna másként tennem — vagy tennünk?

Keressük meg az okokat és a következményeket. Próbáljuk megérteni, hogyan jutottunk el egyik korszakból a másikba, és milyen döntések, mulasztások vagy közös tapasztalatok formálták a történelmünket.

Ez nem mások hibáztatásáról szól. Arra hív, hogy nézzünk szembe a saját részünkkel is. A múlt tisztázása így válhat a közös felelősség vállalásának és a közösségépítésnek az útjává.

A SECI és SSG-SCM alkotó ökoszisztémában a MIAIkotótárssal

A tudáspiráltól a közös alkotásig

Nonaka és Takeuchi tudásalkotási modellje és kapcsolata az SSG - SCM alkotó ökoszisztémával

Összefoglaló

A japán szervezetkutató Ikujiro Nonaka 1994-es tanulmánya azt vizsgálja, hogyan keletkezik új tudás a szervezetekben. Elméletének középpontjában a tapasztalati, nehezen megfogalmazható tudás és a szavakban, leírásokban vagy más módon rögzített tudás kölcsönhatása áll. A tanulmány négy tudásalakulási folyamatot ír le: a szocializációt, az externalizációt, a kombinációt és az internalizációt. Ezek nem elszigetelt lépések, hanem ismétlődő folyamatot alkotnak: az egyéni tapasztalat megosztható tudássá, majd közös gyakorlattá válik, és új tapasztalatokat hoz létre.

Nonaka munkáját később Hirotaka Takeuchival közösen írta tovább The Knowledge-Creating Company című, 1995-ben megjelent könyvében. Az 1994-es cikk szerzője Nonaka egyedül volt; a könyv társszerzője Takeuchi. A közös könyv tette széles körben ismertté a szervezeti tudásalkotás elméletét és a négy folyamatot összekapcsoló modellt.

Az itt bemutatott modell és az alkotó ökoszisztéma gondolata egymást kiegészítő nézőpontokat kínál. A SECI a tudás átalakulását írja le; az alkotó ökoszisztéma pedig azt mutatja meg, milyen közösségi terekben, milyen résztvevőkkel és milyen visszacsatolással válhat a tudás közös alkotássá.

1. A tanulmány és szerzője

Nonaka A Dynamic Theory of Organizational Knowledge Creation című tanulmánya 1994 februárjában jelent meg az Organization Science folyóiratban, az 5. évfolyam 1. számában, a 14–37. oldalakon. A cikk az egyéni tapasztalat és a szervezeti tudás közötti kapcsolatot állítja a középpontba: azt vizsgálja, miként alakul át az emberek tudása úgy, hogy másokkal megoszthatóvá és a szervezetben alkalmazhatóvá váljon.

Ikujiro Nonaka (1935–2025) japán menedzsmentkutató volt. Politológiát tanult a Waseda Egyetemen, majd a Kaliforniai Egyetemen, Berkeleyben MBA- és doktori fokozatot szerzett. Fuji Electricnél szerzett ipari tapasztalatai után a szervezetek tudásalkotását és innovációját kutatta; professzorként a Hitotsubashi Egyetemen dolgozott.

Hirotaka Takeuchi japán menedzsmentkutató és oktató. Alapdiplomáját a tokiói International Christian Universityn, MBA- és doktori fokozatát Berkeleyben szerezte. A Harvard Business School és a Hitotsubashi Egyetem oktatójaként, utóbbinak alapító dékánjaként is dolgozott. Kutatási területei közé tartozik a szervezeti tudásalkotás, a stratégia és az innováció.

2. A tudás négy átalakulási folyamata

Nonaka négy folyamatot különböztet meg aszerint, hogyan alakul át a tapasztalati és a kifejezett tudás:

Folyamat	A tudás változása	Mit jelent?
Szocializáció	Tapasztalatiból tapasztalatiba	Az emberek közös tevékenységben, megfigyeléssel és tapasztalatcserével tanulnak egymástól.
Externalizáció	Tapasztalatiból kifejezetté	A személyes tapasztalatot megfogalmazzák, például beszélgetésben, történetben, rajzban vagy leírásban.
Kombináció	Kifejezettből kifejezetté	A már rögzített ismereteket összekapcsolják, rendszerezik, és új tervet vagy magyarázatot hoznak létre.
Internalizáció	Kifejezettből tapasztalatiba	A megosztott tudást kipróbálják, elsajátítják, és gyakorlati tudássá alakítják.

A négy folyamat együtt a SECI-modell néven vált ismertté. A tudásalkotás nem feltétlenül egyetlen személyen belül zajlik: a tapasztalat egyéni szintről csoportba, majd szervezeti vagy tágabb közösségi szintre kerülhet. A folyamat spirálként írható le, mert az új tudás újabb közös munkát és tapasztalatot tesz lehetővé.

3. A közös alkotás szervezeti feltételei

Nonaka elméletében a tudásalkotás nem automatikusan történik. A szervezetnek olyan feltételeket kell teremtenie, amelyek segítik a párbeszédet, a tanulást és az új megoldások kipróbálását. A tanulmány többek között a közös célt, az önállóságot, a változó helyzetekből fakadó alkotó feszültséget, az információk átfedését és a különböző nézőpontok bevonását tárgyalja.

Ezek a feltételek azért fontosak, mert a tudás nem pusztán egyéni birtok: a közös munka során válik hozzáférhetővé, továbbadhatóvá és alkalmazhatóvá. A résztvevőknek lehetőséget kell kapniuk arra, hogy megosszák tapasztalataikat, kérdéseket tegyenek fel, összekapcsolják ismereteiket, majd kipróbálják a közösen kialakított megoldásokat.

4. Nonaka és Takeuchi közös munkája

Nonaka és Takeuchi 1995-ben jelentette meg The Knowledge-Creating Company: How Japanese Companies Create the Dynamics of Innovation című könyvét az Oxford University Press kiadásában. A könyv japán és amerikai vállalatok példáin keresztül mutatja be, hogyan válhat a személyes és közös tudás új termékek, szolgáltatások és szervezeti megoldások alapjává.

A szerzőség pontos megkülönböztetése fontos:

• Az 1994-es folyóiratcikk szerzője: Ikujiro Nonaka.
• Az 1995-ös könyv szerzői: Ikujiro Nonaka és Hirotaka Takeuchi.
• A Nonaka–Takeuchi-modell elnevezés: a közös könyv és a szerzők együttműködése nyomán terjedt el.

5. Kapcsolat az alkotó ökoszisztéma gondolatával

A SECI-modell és az alkotó ökoszisztéma nem ugyanazt írja le. A SECI a tudás átalakulásának folyamataira összpontosít. Az alkotó ökoszisztéma ezeknek a folyamatoknak a közösségi keretét helyezi előtérbe: kik vesznek részt az alkotásban, hol találkoznak, hogyan osztják meg az eredményeiket, és miként jut vissza a visszajelzés a további munkába.

Az Ön modelljében ezt a szerepet a digitális laboratórium és a digitális színpad kapcsolata töltheti be:

• A digitális laboratóriumban a résztvevők közösen kutatnak, kísérleteznek, kérdeznek és fejlesztenek.
• A digitális színpadon bemutatják az eredményeket, párbeszédet folytatnak, és visszajelzést kapnak.
• A visszajelzés új tudást és új kérdéseket hoz létre, amelyek visszakerülnek a közös munkába.
• Az MI-vel támogatott alkotótársiság segítheti az ötletek rendszerezését, a nézőpontok összevetését és az alkotások továbbfejlesztését.

Ez a kapcsolat így foglalható össze:

A SECI azt mutatja meg, hogyan alakul át és gyarapodik a tudás. Az alkotó ökoszisztéma azt szervezi meg, hogy ez a tudás hol, kikkel és milyen visszacsatolással váljon közös alkotássá.

E megfogalmazás az Ön modelljének alkalmazási sajátosságát emeli ki. A digitális terek, a közösségi részvétel és az MI alkotótársi szerepe a SECI-modell alkotó ökoszisztémában való alkalmazásának elemei; önmagukban nem bizonyítják, hogy a SECI-től független, új tudáselmélet született.

Következtetés

Nonaka 1994-es tanulmánya a szervezeti tudásalkotást az emberi tapasztalatok és a megfogalmazott tudás folyamatos kölcsönhatásaként írja le. A négy folyamat — szocializáció, externalizáció, kombináció és internalizáció — együtt olyan spirált alkot, amelyben az egyéni tapasztalat közösségi tudássá, majd gyakorlattá válhat. Nonaka és Takeuchi 1995-ös könyve ezt az elméletet vállalati példákon keresztül bontotta ki.

Az alkotó ökoszisztéma ehhez a tudásfolyamathoz ad közösségi működési keretet. A digitális laboratórium, a digitális színpad, a visszacsatolás és az MI-vel való együttalkotás összekapcsolásával a tudás nem csupán megoszthatóvá, hanem továbbfejleszthetővé és megvalósíthatóvá is válik.

Felhasznált alapművek és források

• Nonaka, Ikujiro (1994): “A Dynamic Theory of Organizational Knowledge Creation.” Organization Science, 5(1), 14–37.
• Nonaka, Ikujiro – Takeuchi, Hirotaka (1995): The Knowledge-Creating Company: How Japanese Companies Create the Dynamics of Innovation. Oxford University Press.

Szigeti Zsófi ÉLETTEREK művésze

 Szigeti Zsófi

Hogyan zajlik a tervezési folyamat lépésről lépésre?

szigetizsofi · 2024. szeptember 20. · 3 perces olvasmány

Sokszor kérdeztek már a tervezési folyamatról, különösen kisebb munkák, például egyetlen szoba átalakítása kapcsán. Ezért úgy döntöttem, hogy néhány projektemet a PROJEKTEK rovatétól eltérő formában is bemutatom: előtte–utána képekkel és a lépések magyarázatával. Ezúttal egy kamasz fiú szobájának átalakítását mutatom be.

1. Helyzetfelmérés

Az első lépés mindig a helyzetfelmérés. Pontosan meg kell ismernünk a jelenlegi állapotot, fel kell tárnunk a problémákat, és fel kell mérnünk a helyiséget.

Ebben a projektben a fő problémák a következők voltak:

• A szoba tulajdonosa kinőtt néhány bútort, például az autó alakú ágyat és a kis íróasztalt. Egy autós ágy jó móka egy kisgyereknek, egy kamasz fiúnak azonban már nem igazán megfelelő.
• A tárolás nem volt jól megszervezve, ami hozzájárult a rendetlenséghez.
• A dekoráció és a szoba stílusa nem tükrözte a fiú ízlését.
• A világítás nem volt megfelelő: túl kevés fényforrás állt rendelkezésre.
• A lakás bérelt. A szerződés szerint a festéssel, fúrással és hasonló munkákkal megváltoztatott falakat a bérleti idő végén eredeti állapotukba kell visszaállítani. Ezért ezeket a munkákat lehetőség szerint el akartuk kerülni, vagy legalább a minimumra csökkenteni.

2. Gyakorlati igények és elképzelt stílus

A helyzetfelmérés után mindig megbeszéljük a gyakorlati igényeket és a stílussal kapcsolatos elképzeléseket: a kedvenc színeket, motívumokat és más kívánságokat. Inspirációgyűjtéshez a Pinterest különösen hasznos; minden projekthez külön mappát készítek. Az ügyfelem nagyon szereti a mangát, ezért kézenfekvő volt, hogy ez a dekorációban is megjelenjen.

A gyakorlati igényeknél ezek voltak a fő szempontok:

• A költségvetés maradjon észszerű keretek között.
• A bútorokat költözés esetén egy másik lakásban is lehessen használni. Ezért a meghatározó daraboknál semleges megjelenésű, moduláris bútorokra volt szükség.
• Legyen egy vendégek fogadására is alkalmas, átalakítható ágy.
• A már meglévő bútorokból a lehető legtöbbet használjuk fel. Néhány darabot ezért az öccs szobájába helyeztünk át.

Ezen a ponton érdemes hangulattáblát készíteni. Ez irányt mutat a tervezéshez: elsősorban a kívánt hangulatot és stílust szemlélteti, nem pedig kész, megvalósítható tervet vagy végleges bútorlistát.

3. A következő lépésben össze kell hangolnunk az álmokat a valósággal, hogy megtaláljuk a konkrét MEGOLDÁSOKAT.

Egyenként átnéztem a bútorokat, és eldöntöttem, melyeket érdemes megtartani, illetve melyeket kell eltávolítani ahhoz, hogy kövessük az első két szakaszban meghatározott irányelveket.

A fekete polcot, a klasszikus stílusú piros szőnyeget és a fekete bőrfotelt mindenképpen érdemes volt megtartani. Új szerepet adhattunk nekik, és könnyen beilleszthettük őket a mangatémába, valamint a piros–fekete–szürke–fehér színvilágba. Ekkor már a bútorozási alaprajz és a bútorválogatást bemutató tábla párhuzamosan is elkészülhetett.

A bútorválogatási tábla mindig sokkal konkrétabb, mint a hangulattábla. Az alaprajzon szereplő tényleges bútordarabokat mutatja be, de nem fotórealisztikus, háromdimenziós látványterv. Ha az ügyfél 3D-s látványtervet is szeretne, az ebben a szakaszban készíthető el.

4. Az utolsó lépés a MEGVALÓSÍTÁS, amely a bevásárlólista összeállításával és szükség esetén a fontossági sorrend meghatározásával kezdődik.

Előfordul, hogy az ügyfelek nem tudják egyszerre elvégezni a teljes átalakítást, ezért lépésről lépésre kell haladniuk. Ilyenkor különösen fontos a prioritási lista, amely megkönnyíti az ütemezést és a beszerzések megszervezését.

A bevásárlólista egy Excel-táblázat, amely termékképeket, hivatkozásokat, árakat és egyéb gyakorlati információkat tartalmaz.

Hamarosan megmutatom a végeredményt…

Zsófi cvje:

A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) végeztem bőr- és textiltervezőként, ám szakmai utam hamar túlmutatott a hagyományos tervezői szerepkörökön. A könnyűipar hanyatlásával a vizuális kultúra és a magazinok világa vált természetes közegemmé. Stylistként kezdtem dolgozni – kezdetben divat és lakberendezés területén egyaránt –, és hamar rájöttem, hogy a térrel való munka áll hozzám a legközelebb.

Az évek során dolgoztam szerkesztőként, stylistként, virágkötőként, valamint rendezvény- és dekorációtervezőként is; számos esküvő, gasztronómiai projekt és összetett rendezvény művészeti vezetője voltam. Ezek a tapasztalatok formálták a mai lakberendezési szemléletemet: számomra egyformán fontos a koncepcionális gondolkodás, a részletekre való érzékenység és a kivitelezés gyakorlati szempontjainak szem előtt tartása.

Gyermekeim születése után tértem vissza a lakberendezéshez, immár mélyebb, rendszerezettebb gondolkodásmóddal. Jelenleg Svájcban élek építész férjemmel, munkáim pedig elsősorban Magyarországhoz kötődnek, bár vállalok helyi megbízásokat is. Projektjeim többsége közös gondolkodáson alapuló, hosszú távú együttműködés, amelyben az ügyfelek aktívan részt vesznek a megvalósításban, én pedig biztosítom a tervezői, szakmai és koncepcionális keretrendszert.