Nem az egyetem végét kell elképzelni, hanem az egyetem újjászületését alkotótérként.
Én így tömöríteném:
MINDEN MINDENNEL ÖSSZEFÜGG
“Lannert Judit és én ugyanazt a problémát látjuk:
a hagyományos tudásátadás önmagában már kevés.
Egy ponton azonban elválunk.
Én azt mondom: A BME A JÖVŐ”.
Simonyi Károly már példát mutatott.
Nem egyszerűen tanított: alkotási folyamatot rendezett.
Pedagógusnak és szervezőmérnöknek vallotta magát.
Ez a kettő ma újra összeér:
PEDAGÓGIA + SZERVEZÉS + ALKOTÁS + KÖZÖSSÉG
Nem újabb tantárgy kell.
Új munkakultúra kell az egyetemen.
INDULNI KELL.
A kérdés már nem az, hogy miért,
hanem az, hogy HOGYAN?
Csíkszentmihályi Mihály szerint az, miképp alakul valakinek a sorsa, sok tényezőtől függ: a génektől, a kultúrától és saját élményeitől. Döntő azonban, hogy mit kezdünk a lehetőségeinkkel, s miképp használjuk ki őket. A legfontosabb az életben azt megtalálni, ami örömet okoz, és amiben kiteljesedhetünk: legyen ez akár a sport, akár művészet vagy a tudomány, illetve bármi más. A lényeg, hogy ezáltal jól érezzük magunkat, és előbbre vigyük a társadalmat, az emberiséget.
Az SCM-nek, a Synergy Creation Model az egyik legerősebb fordulata: Simonyi nem múltbeli példakép, hanem egy jövőbeli egyetemi modell előképe. A BME feladata nem csupán tudást átadni, hanem megtanítani közösségben alkotni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése