A működési elve egyszerű volt: a pénz mindenhatósága. A kapitalizmusból a pénzt emelte ki, miközben a tisztességes versenyt és a teljesítményt sokszor háttérbe szorította. A közpénzekhez való hozzáférés előnyöket teremtett, az előnyök függést alakítottak ki, a függés pedig hűséget követelt. A hűség újabb hozzáférést biztosíthatott a pénzhez. Így erősítette önmagát a hálózat.
A közpénz nemcsak gazdasági erőforrásként működött, hanem a befolyás és a társadalmi függés eszközeként is. A pénz rabszolgaságot teremthet: aki mások megélhetését, megbízásait vagy előrejutását ellenőrzi, azok döntéseire és magatartására is hatással lehet. A pénz egy része láthatóan szerződésekben és beruházásokban jelent meg; más pénzmozgások átláthatóságával kapcsolatban pedig súlyos közéleti viták alakultak ki.
Idővel ez a rendszer túlterjedt a politikai irányításon. Szokásokat, elvárásokat és alkalmazkodási mintákat alakított ki: sokan megtanulták, hogy a boldogulás nem feltétlenül a teljesítménytől, hanem a kapcsolatoktól és a megfelelő helyen tanúsított hűségtől függ. Amikor egy működési mód mindennapi tapasztalattá és elfogadott normává válik, kultúrává alakul.
Ezért a kultúraváltás mélyebb feladat, mint a vezetők leváltása. A társadalom gyökereiig kell eljutnia: át kell alakítania a közpénzek elosztását, a gazdasági verseny feltételeit és az intézmények működését, de közben a megszokott gondolkodást és viselkedést is. A politikai változás lehet a kezdete, de önmagában nem bontja le a hálózatot és a belőle kialakult kultúrát.
Egy önállósult rendszert nem elég felülről lecserélni. Olyan szabályokat, intézményeket és közösségi normákat kell teremteni, amelyek között többé nem a függés és a hűség, hanem a teljesítmény, a tisztességes verseny és a közjó határozza meg az érvényesülést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése