A jövő vitakultúrája
A társadalmi megosztottság egyik ellenszere a részvétel, mert az emberek könnyebben keresnek közös megoldást, ha nem pusztán nézői, hanem alakítói is a döntéseknek.
A részvétel nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanazt kell gondolnia. Azt jelenti, hogy képesek vagyunk együtt gondolkodni arról, amiben nem értünk egyet.
Ehhez olyan vitakultúrára van szükség, amely a vélemények ütköztetését közös problémamegoldássá alakítja:
TÉNYEK → GONDOLKODÁS → VITA → DÖNTÉS → CSELEKVÉS
A vita akkor vezet eredményre, ha nem a másik legyőzése a célja, hanem a probléma pontosabb megértése:
Mi a probléma?
Mi okozza?
Milyen rendszerben jelenik meg?
Merre változik a világ?
Milyen következményekkel járnak az egyes döntések?
A múlt tanulságai és a jövő kihívásai
A közös gondolkodásnak két fontos kiindulópontja lehet.
1. A múltból indulunk ki.
Megvizsgáljuk, mi működött jól, és miért működött. Így nem pusztán hagyományból ismételjük a korábbi megoldásokat, hanem megértjük azokat a feltételeket is, amelyek között eredményesek voltak.
2. A jövőből indulunk ki.
Felmérjük, milyen változások közelednek, majd ebből vezetjük vissza, mit kell ma megváltoztatnunk. Ha például a technológia átalakítja a munkát és az oktatást, akkor már most fel kell készítenünk az embereket az új készségek elsajátítására.
Ez a jövőorientált, innovatív gondolkodás.
Kölcsey már a Husztban erre figyelmeztetett:
„Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort.”
Ezért nem elegendő azt kérdeznünk:
Mi történt velünk?
Azt is meg kell vizsgálnunk:
Mi történhet körülöttünk, és hogyan készülhetünk fel rá?
A jövő bizonytalansága félelmet kelthet, mert az ismert múlt kiszámíthatóbbnak tűnik az ismeretlennél. A bizonytalanság azonban nem indokolja a tétlenséget: éppen azért van szükség előrelátásra, hogy több lehetséges forgatókönyvre felkészülhessünk.
A változást ráadásul nem lehet egyszerűen visszafordítani.
A tubusból kinyomott tartalmat nem lehet változatlanul visszanyomni a tubusba.
A technológia, a mesterséges intelligencia, a gazdaság, a környezet és a társadalom változásai egymásra hatnak. Egy új technológia például nemcsak a munkahelyeket alakíthatja át, hanem az oktatás, a szabályozás és a társadalmi egyenlőtlenségek kérdéseit is. Ezért a pusztán lineáris gondolkodás nem elegendő: rendszerekben, összefüggésekben és kölcsönhatásokban kell gondolkodnunk.
ÉRZELEM ÉS GONDOLKODÁS
Az érzelmek az emberi döntések természetes részei. Hatással vannak arra, mit tartunk fontosnak, kit érzünk közel magunkhoz, és milyen kockázatokat vagy lehetőségeket veszünk észre.
Az érzelmek azonban önmagukban nem elegendők a közös döntésekhez. Egy javaslatot akkor tudunk felelősen megítélni, ha az érzelmi szempontok mellett a tényeket, az érveket és a várható következményeket is megvizsgáljuk.
A politikai kommunikáció régóta épít érzelmi azonosulásra. A Fidesz 1990-es kampányának ismert jelmondata például a „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” volt. (hvg.hu)
Az érzelmi mozgósítás azonban nem helyettesíti a problémák elemzését. Ha egy vita személyeskedéssé, sértegetéssé vagy ellenségképzéssé válik, a résztvevők már nem a megoldandó kérdésre figyelnek, hanem egymás legyőzésére. Ezért a kritikus gondolkodásnak együtt kell járnia a másik ember tiszteletével:
KRITIKUSAN GONDOLKODNI –
ANÉLKÜL, HOGY A MÁSIK EMBERT MEGALÁZNÁNK.
Az empátia nem azt jelenti, hogy egyetértünk a másikkal. Azt jelenti, hogy megpróbáljuk megérteni, milyen tapasztalatok, értékek vagy félelmek vezettek a véleményéhez. Ez azért fontos, mert csak így tudunk érdemben reagálni az érveire, és nem egy leegyszerűsített sztereotípiával vitatkozunk.
A FIATALSÁG KÜLÖNLEGES SZEREPE
A jövőről nem lehet a fiatalok nélkül dönteni, mert ők fognak a legtovább együtt élni a mai döntések következményeivel. Ez különösen igaz az oktatás, a technológia, a környezetvédelem és a munka világának kérdéseire. Ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok automatikusan mindenben igazuk van. Azt jelenti, hogy tapasztalataik és szempontjaik nélkül a döntéshozók fontos következményeket hagyhatnak figyelmen kívül.
A feladat ezért nem az, hogy helyettük megmondjuk, milyen legyen a világ, hanem hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol megtanulhatnak:
kérdezni,
gondolkodni,
vitatkozni,
alkotni,
együttműködni
és felelősen dönteni.
A részvétel akkor válik valódivá, ha a fiatalok nemcsak véleményt mondhatnak, hanem visszajelzést is kapnak arról, hogyan hatott a véleményük a döntésekre.
HÁROM ALAPKÉRDÉS
HOL TARTUNK MA?
Ezt adatokkal, tapasztalatokkal és a problémák pontos leírásával kell megválaszolnunk.
HOVÁ TART A VILÁG?
Ehhez a technológiai, gazdasági, környezeti és társadalmi változásokat kell együtt vizsgálnunk.
MI A MI FELADATUNK?
A válasz akkor válik cselekvéssé, ha kijelöljük, mit tudunk megtenni egyénként, közösségként és intézményként.
Ezekre a kérdésekre nem egyetlen embernek, pártnak vagy értelmiségi csoportnak kell kizárólagos választ adnia. A közös döntések akkor lesznek megalapozottabbak és elfogadhatóbbak, ha azok is részt vesznek bennük, akiket a következmények érintenek.
A válasz ezért részvétellel születhet meg:
tényekből,
kérdésekből,
vitából,
empátiából,
kritikus gondolkodásból
és közös alkotásból.
EGYÜTT TÖBBEK VAGYUNK, MINT MEGOSZTVA
A kérdés tehát nem az, hogy:
KI GYŐZI LE A MÁSIKAT?
Hanem az:
KÉPESEK VAGYUNK-E EGYÜTT JOBB JÖVŐT ALKOTNI?
Ehhez:
megosztottság helyett részvételre,
személyeskedés helyett vitára,
előítélet helyett empátiára,
érzelemvezérelt szembenállás helyett kritikus gondolkodásra,
a múlt ismétlése helyett pedig a jövőre való felkészülésre van szükség.
Hass. Alkoss. Gyarapíts.
“Hol vagyunk ma ettől?” Nem kell rá előre választ adni: ez lehetne éppen egy SSG-folyamat indító kérdése. Így a szöveg nem politikai ítélettel zárul, hanem részvételre hív.
