Az ember nem árú, vagy még is?

 

1789 és 1956 a SZABADSÁG NAPJAI.

Mi a legnagyobb baja a magyar társadalomnak?

Mindig más a hibás. Mi pedig tökéletesnek látjuk magunkat. Elfelejtettünk a tükörbe nézni. Már az iskolában elkezdődik: „hülye a tanár, az én gyerekem nem hülye.” Ez a logika végigvonul az egész életünkön. Egyiknek „hülye” Magyar Péter, a másiknak Orbán Viktor. És persze jönnek a nagy szavak: gazemberek, hazaárulók… mintha így bármi megoldódna. Hatvan éve ugyanaz a lemez. Még a családokban is. Jó, ha valahol egység van – nálatok, nálunk.

De miért van ez így?

Mert nincs önismeretünk és nincs arányérzékünk. (Simonyi szavaival: 35 éves korra illene tudni, ki mit ér.)

A társadalom leamortizálódott. És amikor ezt kimondom, rögtön jön a reflex: „de hát a németek jobbak talán?” – Igen, jobbak. Nálunk viszont mindig a másik a hibás. Amíg ezen nem változtatunk, nem lesz „kovász”, amely újraszervezi az ország egészséges szövetét.

Hazugság uralkodik.

A rendszer erre épül. A piacon mindent el kell adni. Csakhogy ma az embert adják-veszik. Pedig az ember nem áru. Isten teremtménye. Ő sem „adott el” senkit. Mi miért tesszük?

Főszabály: az értelmiségnek – nem érzelmi, hanem erkölcsi alapon – mindig ellenzékben kell lennie. Mert ha megveszik kilóra, megszűnik értelmiségnek lenni. 35 éve folyamatosan romboljuk a tekintélyeket: „hülye az orvos, hülye a tanár”, a papokról nem is beszélve. De akkor kire néz fel a nép? Senkire. Ide jutottunk. És erről senki nem beszél. Mindenki a felszínt kapargatja, miközben a mélyben rohad minden. Az emberek egymás életét figyelik: „Az is lop, csal – miért ne tenném én is?” Korrupció az, amiben nem vagyok benne – mondják. És ez közmondássá vált.

Orbán Viktor az erdélyi beszédében a végén kimondta a lényeget:

„Most majd kiderül, milyen szülők voltunk.”

De ehhez nem is kell választás: ÖNÉRTÉKELÉS kellene. Ami nincs. A családok fele romokban. A válások száma az egekben. És mi ehelyett Nyugat-Európát figyeljük, mintha ott lenne a megoldás. Nem ott van. És kik felelősek mindezért?

1. A nyaloncok, a bayerek és a hasonló „megmondóemberek”.
2. Az ún. ellenzék – a király bohócai.
3. Az Akadémia, amely rég elvesztette a hitelét? 
4. Az egyházak, amelyek a lelkiismeret helyett üzletekbe bonyolódtak?  (Erdő Péter esete Fidél betegágyánál: Az olasz üzlet fontosabb volt a rendháznál.)
5. És persze mi magunk, akik mindezt tétlenül nézzük.

A lényeget pedig minden párt elhallgatja – mert mind benne vannak az üzletben. A többi csak porhintés. Ha nincs önismeret, nincs arányérzék és nincs igazság, akkor nincs jövő. De amíg van, aki ezt kimondja, addig talán van remény.