Mikor lesz elég? – A XXI. század ébredése

Mikor lesz elég? – A XXI. század ébredése

I. A taps és a csend közé szorított világ

2023-ban és 2024-ben a világ szeme előtt zajlottak azok az események, amelyek megrázták a nemzetközi közvéleményt – vagy megrázták volna, ha a lelkiismeret még ébren volna. Gáza éhezik. Gyermekek halnak meg víz és gyógyszer nélkül. Egy nép kollektív büntetésben részesül, miközben a világ legnagyobb parlamentjeinek képviselői állva tapsolnak azoknak, akik mindezt „önvédelemnek” nevezik. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2023-ban Washingtonban tartott beszédet, melyet a szenátus – politikai párthovatartozástól függetlenül – felállva ünnepelt. Ezalatt Gázában több tízezer civil, köztük nők és gyermekek haltak meg izraeli bombázások következtében. A nemzetközi jog értelmében a kollektív éheztetés háborús bűntett. Az ENSZ, az Oxfam és a Save the Children jelentései szerint Gázában 2024-re a lakosság több mint fele alultáplált lett, és több ezer gyermek halt éhen.

A „Trump-tervként” ismertté vált, 2024-ban bemutatott közel-keleti béketerv Gáza teljes alárendelését irányozta elő Izrael biztonsági kontrolljának keretében. A terv valójában nem béketerv volt, hanem politikai végzés. A palesztin vezetők egységesen elutasították, mert az államiság és az emberi méltóság alapfeltételeit sem biztosította. Mindez a „béke” nevében történt – miközben háborús cselekmények formáját öltötte.

II. Kettős mérce és morális csőd

A világpolitika színpadán egyértelmű mintázatok bontakoznak ki: az erősebb narratívát épít, a gyengébbet kiiktatják, fizikailag vagy retorikailag. Amikor Putyin ellen 2023-ban a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki, jogos felháborodás söpört végig a világon. Amikor ugyanez a bíróság 2024-ben bejelentette, hogy vizsgálatot indít az izraeli és a Hamász-vezetők ellen, máris tiltakozások és politikai nyomásgyakorlás indult – főként az Egyesült Államok részéről. Miféle jogrend az, ahol az igazságszolgáltatás szelektív és politikailag befolyásolható?

Irán katonai vezetőit amerikai drónok ölték meg – Szolejmáni példája 2020-ból ismert. Szíriát Izrael rendszeresen bombázza, hogy „megelőző csapást” mérjen az iráni támogatású milíciákra. Libanon, Szíria és Gáza – három front, amely Izrael háborús jelenlétét jelzi a térségben. Mindez történik úgy, hogy közben az Egyesült Államok támogatja a hadműveleteket – fegyverrel, diplomáciával és hallgatással. A XXI. század morális csődje abban is tetten érhető, hogy a háborút új nevekkel illetik: megelőzés, önvédelem, terrorizmus elleni fellépés. A szavak megtévesztik a lelkiismeretet. A háborús bűnöket új nyelven csomagolják, amely elfogadhatóvá teszi a gyilkolást a hírfogyasztó polgár számára. De a halott gyermekek arca nem ismer nyelvi manipulációt.

III. Ébredés – de hogyan?

Eközben vannak rabbik, zsidó szervezetek, akik Palesztina mellett emelik fel a hangjukat. Vannak keresztények, muzulmánok, világi humanisták, akik a szenvedő ember oldalára állnak. De az ő hangjukat ritkán halljuk – halkabb, mint a drónok zúgása. A nemzetközi diplomácia pedig gyakran az elhallgatás, a megalkuvás és a geopolitikai számítás börtönében vergődik. A kérdés nem csak az: ki a bűnös?

Hanem az is: ki a cinkos? És végső soron: ki meri kimondani, hogy elég volt?

Ez az ébredés nem történik meg egyik napról a másikra. Ez nem politikai program, hanem erkölcsi fordulat kérdése. Olyan pillanaté, amikor az emberek – különösen az értelmiség, a vallási vezetők, az egyetemek és az ifjúság – ráébrednek arra, hogy a világ nem működhet tovább a kettős mércék logikáján.

Záró kérdések:

• Meddig hallgat az ENSZ, ha a vétkesek szövetségesek?
• Meddig működik a nemzetközi jog, ha nem alkalmazzák mindenkire egyformán?
• Meddig számítanak „civilnek” azok a gyermekek, akik egy másik oldalon születnek?

És a legfontosabb:

Mikor lesz elég?

Amikor a világ lelkiismerete ébredni kezd – talán akkor. De addig az emlékezetnek, a tanúságtételnek és a kimondott szónak van dolga.