Egy utolsó mohikán üzenete




Egy utolsó mohikán üzenete

 
Helyzet van: Világtörténelem íródik. Egy új világ születik.

 

Ez már nem a múltunk – ez a jövőjük.

A fiatalság dolga, az ő felelősségük.

Bízzunk bennük! Ne mondjuk meg mit tegyenek – adjunk teret! Mi már megéltünk három korszakváltást: 56 – a szabadság, 68 – a reform, 89 – a kapitalizmus. Most ők jönnek.

1956-ban 13 éves voltam. Akkor lettem felnőtt. Nem kérdeztem, nem mérlegeltem – csak láttam, hogy valami történt, ami már nem gyerekszoba. Történelem. És benne én is.

1968-ban már villamosmérnökként részt vettem egy különleges vállalkozásban: Magyarországon – a világon egyedül – megszületett az új gazdasági mechanizmus. A Budapesti Műszaki Egyetem tanszékein már a jövőt álmodtuk. Része voltam. Tenni akartam. Építeni. Mindkettő elbukott. A forradalom is, és a reform is. De amit adtak – az örökre bennem maradt: a felnőtté válás bátorsága és a részvétel öröme. Ez nem múlt el.

1989-ben szervezőmérnökként, szakértőként, majd vállalkozóként ott voltam, amikor épült a kapitalizmus. Részese lettem annak is. Láttam belülről – ahogy korábban a szocializmust. Ismerem mindkét rendszert. Most, életutam végéhez közeledve, csak egy dolgot tudok biztosan:

Egy új világ épül. És nem mi hozzuk el.

A fiatalok küldetése ez – és az ő felelősségük.

Nekik már nincs szükségük tanácsokra. Nem is kérnek. Igazuk van. Mi sem kértünk. Mi is magunk akartuk megtalálni a helyünket, az igazunkat.

Ne akarjuk megmondani a tutit.

Ne akarjunk mindent még egyszer elmagyarázni. Szurkoljunk nekik.

Tiszteljük bennük azt, amit nem értünk.

Adjunk jó szívvel lehetőséget.

Legyünk a bizalmuk háttérfénye – ne árnyékuk.

Sorstársaimhoz szólok:

Mi jót akartunk – és ők is jót akarnak. Csak mást.

Legyen bennünk elég alázat, hogy ezt elfogadjuk.

Legyen bennünk elég szeretet, hogy ezt támogassuk.

És legyen bennünk elég hit, hogy egy új világ valóban jön. Mi már megtettük, amit lehetett. 

Most ők jönnek!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az eltűnő emlékezet?

A helyzetünk, vigyázzunk EUROPÁRA!

Gandhi Gázában S.O.S.