Manifesztum - A DEMOKRÁCIA ÚJ ALAPKÖVEI

Előszó – Zászlóbontás

egy utolsó mohikán üzenete

Az egyetemek – a társadalom egykori szellemi erőművei – lassan, de biztosan leamortizálódtak. Miközben falai között még mindig ott pulzál a tudás, már alig hallani a jövőről szóló, bátor beszédet. Professzorok, kutatók, oktatók milliói bezárkóznak szűken vett tudományterületükbe, ahol a mérce nem a társadalmi felelősség, hanem a publikációs rangsor, az impakt faktor és a tudományos idézettség. Ebben a logikában verseny van, nem közösség. A tudós sokszor nem közéleti szereplő, hanem „szobatudós” – gondolatai a folyóiratok hasábjain maradnak, nem jutnak el a terekbe, ahol döntéseket hoznak vagy világot alakítanak.

Az értelmiség gyakran nem vállalja gondolatait. A bátorság ritka. Akik mégis kiállnak, sokszor egyedül maradnak. Ebben nemcsak a politikai nyomás, hanem az uralkodó individualizmus is ludas: a közösségek felbomlottak, a hivatásrendek eltűntek, az értelmiségiek gyakran egymás ellen versenyeznek, nem egymás mellett állnak.

Megéltem a szocializmust, ahol nem volt választék, de volt világkép. Túléltem a kapitalizmust, ahol minden kapható, csak értelem nincs a kirakatban. Átéltem az eszmék kihunyását, a „világnézet” szó nevetségessé válását, és azt, amikor a gondolat csak akkor ér valamit, ha piacképes.

E könyv, amit az olvasó a kezében tart, nem tanítás, nem program, és főleg nem nosztalgia. Ez zászlóbontás. Egy utolsó mohikán szól, aki még emlékszik arra, hogy milyen volt, amikor a „mi” többet jelentett, mint az „én”.

Láttam az egyetemeket, amint lassan, de biztosan elvesztették társadalmi bátorságukat. Az értelmiség hallgat. Pedig nem az igazság hiányzik, hanem a bátorság, hogy kimondjuk. De ez a hallgatás nem tarthat örökké.

Jön a mesterséges intelligencia – és vele együtt egy új korszak, amely mindannyiunkat rá fog kényszeríteni a közösségi létre. Nem morális, hanem praktikus okból: egyedül már nem fog menni. A mesterséges intelligencia korszakában nem az egyéni tudás, hanem a közösségi bölcsesség lesz a túlélés záloga. És ez újraértelmezi a régi szót: szocializmus – nem ideológia, hanem emberi struktúra.

Ez a könyv nem a múltba néz, hanem új jövőt rajzol, amelyben a demokrácia nem tömeguralom, hanem a bölcsek bátor szövetsége. Ahol a tudás nem öncél, hanem küldetés. Ahol nem a pártok harcolnak, hanem az egyetemek állnak helyt a köztársaságért.

A demokrácia: a bölcsesség bátorsága.

Ez a könyv ennek az eszmének a manifesztuma.

Nem biztos, hogy győz. De elindul. Zászlót bont.

 

A változás jön, már kinyitotta az ajtót – és ezt nem emberi akarat, hanem technológiai szükségszerűség hozza. Térhódítása alapjaiban fogja újrarendezni az emberi létfeltételeket. A mesterséges intelligencia nemcsak kiváltja az egyéni szakértelmet, de rákényszerít bennünket arra is, hogy újra felfedezzük az emberi közösség értékét.

A túlélés nem az egyéni kompetencián, hanem az együttműködés minőségén fog múlni. Ebben az új világban előtérbe kerül a régóta lesajnált, de ma új jelentéssel felruházott szocializmus „közösségi” elve – nem ideológiai értelemben, hanem emberi struktúraként.

A demokrácia jövője nem a tömegek ösztöneire, hanem a bölcsek bátor kiállására épül. Ezért is igaz ma talán minden korábbinál jobban:

„Az új világ nem a gépeké – hanem azoké, akik mernek emberek maradni.”

Ez a könyv nem a vég kezdetét, hanem a kezdet új esélyét hirdeti. Az „Alma Materek a demokráciáért” azoknak az egyetemeknek szól, amelyek újra közösségi agorákká válhatnak, és szervező erejükkel új társadalmat építhetnek. A jövő nem a pártoké, nem is a gépeké – hanem azoké, akik közösséget tudnak teremteni a tudásból, a gondolatból és az emberből.

Mert az új világ társadalomépítő kövei nem algoritmusok lesznek – hanem közösségek.

 

A könyv – „Alma Materek a demokráciáért” – manifesztuma egy új társadalmi és politikai építkezésre hív fel, ahol a központi gondolat a következő:

A demokrácia új alapkövei

​1.​A mai pártalapú, piacosított demokrácia kifáradt, kiüresedett. A bizalom válságban van.

​2.​Az egyetemek – mint közösségi tudásközpontok – újra közéleti szereplővé kell váljanak.

​3.​Az értelmiségnek nemcsak gondolkodnia, hanem kiállnia is kell: a demokrácia a bölcsesség bátorsága.

​4.​Az individualizmus korát felváltja az együttműködés kényszere – a mesterséges intelligencia miatt nem luxus, hanem szükség a közösség.

​5.​A társadalom jövőjét nem pártok, hanem közösségi intézmények, „Alma Materek” szervezhetik.

​6.​A tudásnak újra közösségépítő ereje kell legyen – nemcsak publikáció, hanem társadalmi cselekvés.

​7.​A demokrácia jövője: egy olyan rendszer, ahol az egyetemek és közösségek képviseleti, döntési és szervező szerepet vállalnak.

​8.​Ez nem visszatérés a régi szocializmushoz, hanem az új világ közösségi társadalma – technológiai és emberi szükségszerűség.

​9.​Az „Alma Materek a demokráciáért” nem utópia, hanem a túlélés ésszerű alternatívája.

​10.​Elindulni nem hősiesség, hanem kötelesség. Ez a könyv zászlóbontás – mindenkihez, aki még mer ember és közösségi lény lenni.

 

Induljunk el közösen az úton!

Budapest, 2025. április 10.

Egy utolsó mohikán a Műegyetemről