FELHÍVÁS – Egy új demokráciamodellért!
FELHÍVÁS – Egy új demokráciamodellért!
Mi, alulírottak hisszük, hogy a jelenlegi politikai rendszer nem képes többé biztosítani a társadalom hosszú távú stabilitását, közösségi kohézióját és értelmes jövőképét. A klasszikus többpártrendszer válságba jutott. A bizalom válsága, a társadalmi megosztottság, a diskurzus kiüresedése és a közjó háttérbe szorulása mind annak jelei, hogy új demokratikus berendezkedésre van szükség.
Az új modell alapjai:
Miért most?
Csatlakozz!
[Aláírom a felhívást]
(Név, intézmény, szakterület – opcionális)
A szerb helyzet: A szerbiai társadalmi mozgások fordulópontja: új demokráciamodell születésének lehetősége
Szerbiában 2024–2025 fordulóján olyan társadalmi mozgások indultak el, amelyek túlmutatnak a hagyományos tiltakozások keretein. A diákok, egyetemi hallgatók és oktatók példátlan egységben lépnek fel nemcsak az egyetem autonómiájának védelmében, hanem a szélesebb társadalmi igazságosság követelésével is. A megmozdulásokhoz széles körű társadalmi támogatás társul, jelezve, hogy a politikai rendszer legitimitása mély válságba került (Bieber, 2020). A konfliktus látszólag személyi jellegű – a kormányzat, élén Aleksandar Vučić elnökkel, saját embereit kívánja kulcspozíciókba helyezni. Azonban a mélyebb feszültség abból fakad, hogy a társadalom egyre kevésbé hajlandó elfogadni a pártalapú hatalomgyakorlás kizárólagosságát. A politikai mező két oldala egyaránt „saját embereit” próbálja pozícionálni – ez önmagában nem rendkívüli, hanem a jelenlegi rendszer természetes működési logikája. Éppen ez jelzi annak végpontját is: az efféle konfliktus nem békésen megoldható, hanem strukturálisan meghaladandó.
A jelenlegi válság nemcsak veszélyt, hanem lehetőséget is hordoz: egy új, pártok helyett egyetemekre épülő demokráciamodell kialakítását. Az úgynevezett deliberatív (megfontoláson alapuló) demokrácia elméletei már évtizedek óta rámutatnak arra, hogy a hagyományos, versengő pártrendszerek gyakran akadályozzák a kollektív érdekek felismerését és képviseletét (Dryzek, 2000; Fishkin, 2009). Ezzel szemben a tudásintézmények – egyetemek, kutatóhelyek, szellemi műhelyek – képesek lehetnek olyan részvételi fórumokat szervezni, ahol a társadalom valós igényei kerülnek előtérbe, nem pedig ideológiai vagy hatalmi érdekek.
A szerb hallgatók és oktatók történelmi pillanatban cselekednek: egy új világmodell kezdeményezésével írhatnak világtörténelmet. A kezdeményezés lényege, hogy a társadalmi képviselet új intézményi alapokra – az egyetemekre – helyeződjék át. Az egyetemek nemcsak tudásgyárak, hanem nyilvános racionalitás és közérdek-képviselet terepei is lehetnek, ha demokratikus mechanizmusokkal bővül működésük (Habermas, 1981/1991).
A hatalmat nem megdönteni, hanem átalakítani kell: bele kell kényszeríteni egy új, átlátható és társadalmilag ellenőrizhető rendszerbe. Ez lehetőséget adna a jelenlegi vezetésnek is arra, hogy arcvesztés nélkül távolodjon el az egyre instabilabb hatalmi struktúráktól. Az átmenet kulcsa a társadalmi részvétel intézményesítése, nem pedig annak visszaszorítása. Ebben a történelmi pillanatban az Európai Uniónak is felelőssége van: nemcsak politikai, hanem anyagi támogatással is segítenie kell az ilyen demokratikus kísérleteket. A szerbiai modellkísérlet nem lokális ügy – hanem az európai politikai innováció terepe. Amennyiben az EU ténylegesen elkötelezett a demokratikus értékek és a nyitott társadalmak iránt, akkor e kezdeményezés támogatása stratégiai érdek is.
Alma mater
Az alma mater (latinul: tápláló anya) eredetileg az egyetemekre utaló metaforikus kifejezés, amellyel azt az oktatási intézményt jelöljük, ahol valaki tanult – különösen azt, ahol diplomát szerzett. Főbb jelentései:
Történelmi kitekintés: deliberáció és nevelés az athéni poliszban
A deliberáció, mint a demokratikus döntéshozatal egyik formája, nem modern találmány: már az ókori görög demokráciákban, különösen az athéni poliszban is központi szerepet kapott az érveken alapuló tanácskozás. Az „iszégoria” (ἰσηγορία) – az egyenlő beszédjog – és a „parrészia” (παρρησία) – a szabad véleménynyilvánítás – a klasszikus demokrácia sarokkövei voltak. Ezek olyan deliberatív értékeket fejeztek ki, amelyek napjainkban is alapját képezik a nyilvános vita és a demokratikus részvétel eszményének. Az athéni népgyűlés (ekklészia) a polgárok közvetlen részvételén alapult. Bár a szavazás többségi elven történt, a döntéshozatalt megelőzően nyílt vita zajlott, ahol minden teljes jogú polgár megszólalhatott. A retorikai és érvelési készség, vagyis a logosz használata nemcsak politikai, hanem etikai kötelesség is volt – hiszen a közösség sorsát közösen alakították.
Az oktatás és nevelés szerepe
A deliberatív készségek fejlesztése nem véletlenszerűen alakult ki, hanem tudatos nevelési cél volt. Az olyan gondolkodók, mint Szókratész, Platón és Arisztotelész, hangsúlyozták a közösségi gondolkodás, az önreflexió és a dialógus fontosságát.
A paideia az ókori görög világban nem csupán tanítást, hanem az egész embert formáló állampolgári nevelést jelentett. A cél egy olyan művelt, erényes és vitaképes polgár volt, aki képes a közéletben való aktív részvételre.
Az egyetem mint modern paideia
Ebben a történeti keretben az egyetem felfogható egyfajta modern paideiaként, vagy – a latin kifejezéssel élve – alma materként, amely nemcsak szakmai tudással látja el hallgatóit, hanem hozzájárul demokratikus öntudatuk és deliberációs készségeik kialakításához is. Egy olyan demokráciamodellben, amely tudásalapú és pártok nélküli, az egyetemek feladata hasonlóvá válik az athéni neveléshez: olyan közösségi terek létrehozása, ahol az érdemi, közös gondolkodás nem cél, hanem gyakorlat.
A történelmi–görög kitekintéshez kapcsolódó szakirodalmi hivatkozások, főként klasszikus forrásokra és modern értelmezésekre építve. Ezek APA-stílusban vannak megadva, de szívesen átalakítom más formátumra is, ha szükséges.
Hivatkozások a görög történeti kitekintéshez
*(A görög gondolkodás politikai és retorikai aspektusai.)
Egyetemek a válság szélén: közösség, kultúra, felelősség – nyomokban
Az egyetem évszázadokon át a tudás temploma volt. Ahol a szellem szabadsága, a közösségi művelődés és a társadalmi felelősségvállalás együtt érvényesült. Ma azonban egyre gyakrabban vetül árnyék e hagyományos ideálokra. A mai egyetemek – minden díszített marketingüzenetük ellenére – egyre kevésbé töltik be valódi társadalmi és szellemi szerepüket.
A tudásátadás továbbra is folyik, bár az is egyre inkább standardizált és tömegesített formákban. De ami elhalkult vagy teljesen eltűnt, az a nevelés, a közösségépítés, a gondolkodás kultúrája. Az egyetemek egyre inkább szolgáltatóvállalatként működnek: ha van hallgató, akkor „működik” az intézmény. A hallgató mint „ügyfél” jelenik meg, nem mint jövőbeli értelmiségi, közszereplő, aktív állampolgár.
Közben a fizetős képzés piaclogikája teljesen eltorzítja a tartalmi elvárásokat. A szakok értéke gyakran nem a tudományos vagy társadalmi hasznosságban mérhető, hanem abban, mennyire népszerűek és mennyi pénzt hoznak. Az „oktatás–kutatás–innováció” hármasa bár sokszor hangsúlyozott prioritás, de inkább csak formális elem, mint valóságos összhangban működő rendszer. A társadalmi felelősségvállalás – ha létezik is – legfeljebb nyomokban mutatható ki.
A hálózatos együttműködések szinte teljes hiánya tovább rontja a helyzetet. Az egyetemek egymással is versenyeznek, nem együttműködnek. Az interdiszciplinaritás papíron jelen van, de a valóságban merev tanszéki struktúrák és széttagolt oktatási rendszerek uralkodnak. A duális képzések bevezetése ugyan előrelépés lehetne, de jelenleg túlságosan korlátozott, és nem épül be szervesen az intézményi kultúrába.
Eközben a legtehetségesebb hallgatók közül sokakat már diploma előtt elvisznek a cégek – gyakran olyan vállalatok, amelyek az egyetemeknél sokkal hatékonyabban képesek fejleszteni a gyakorlati készségeket. Így az egyetem elveszíti legjobb „termékeit”, és saját maga válik a munkaerőpiac előkészítő intézményévé, nem pedig önálló szellemi műhellyé.
A tartalmi elsivárosodás leglátványosabb jele talán a tesztalapú vizsgáztatás elterjedése. A retorikai képességek, az érvelés, a nyilvános megszólalás művészete – ezek ma a zéróhoz közelítenek. Nincs vita, nincs dialógus, nincs valódi véleményformálás. Az egyetemisták többsége nem vesz részt érdemi közéleti diskurzusban, és a média szereplésre való felkészítés is elhanyagolt. A vita- és nyilvánosságkultúra egyaránt súlyos hiánycikk.
Összegzés: A mai egyetemek sikertelenül próbálnak egyszerre piaci logikát, tudományos minőséget és társadalmi felelősséget fenntartani. Az eredmény: egy féloldalas, sokszor hiteltelen intézményi kultúra, ahol a forma háttérbe szorítja a tartalmat, és a stratégiai célok felülírják a közösségi küldetést. A reform nem csupán strukturális változást, hanem szemléletváltást igényel. A tudás mellett ismét nevelni, közösséget építeni, vitára tanítani kellene. Az egyetem csak akkor töltheti be ismét „alma mater” szerepét, ha nemcsak tudást ad, hanem szellemi otthont és erkölcsi iránytűt is kínál.
JELENTŐS LÉPÉS A JÖVŐBE, amely már megérkezett!
Az egyetemek szervezeti innovációja
(OKIT)
Célok (egyben feladatok): Oktatás, Kutatás, Innováció és a Társadalmi szerepvállalás (OKIT).
Az első három ismert. A közelmúltban csatlakozott az INNOVÁCIÓ.
A társadalomnak szüksége van a Társadalmi szerepvállalás növelésére. Ez az új világ “kérése”. A társadalmi szerepvállalás azt jelenti, hogy egyének, csoportok vagy szervezetek aktívan részt vesznek a közösségük vagy a társadalom ügyeiben, felelősséget vállalnak a KÖZJÓ előmozdításáért, és hozzájárulnak a társadalmi problémák megoldásához. Ez a részvétel történhet sokféleképpen:
A társadalmi szerepvállalás célja, hogy az egyének és csoportok ne csak saját érdekeik mentén működjenek, hanem tevékenységeik hozzájáruljanak a közösség jólétéhez, fejlődéséhez és fenntarthatóságához.
Az egyetem társadalmi szerepvállalása
Az egyetemek társadalmi szerepvállalása (angolul: third mission vagy social engagement of universities) napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap az oktatási és tudományos intézmények küldetésének újraértelmezésében. A hagyományos két alappillér – az oktatás és a kutatás – mellett az egyetemek harmadik feladata a társadalommal való aktív, kölcsönös kapcsolat kialakítása és fenntartása, amely a tudás társadalmi hasznosítását, a közösségek fejlesztését és a társadalmi felelősségvállalást célozza. Ez a szerepvállalás az alábbi formákban nyilvánulhat meg:
Az egyetem tehát nem csupán tudást termel, hanem a tudást társadalmilag felelősen alkalmazza, miközben hozzájárul az állampolgári kompetenciák fejlődéséhez és a demokratikus kultúra megerősítéséhez. Ennek megfelelően az egyetemek társadalmi szerepvállalása összekapcsolódik az aktív állampolgárság, a társadalmi kohézió és a fenntartható fejlődés céljaival. Hivatkozásként ajánlható például:
Magyar példák
1. Pécsi Tudományegyetem – PTE 3D közösségi nyomtatási kezdeményezés
A PTE Műszaki és Informatikai Kara a COVID-19 járvány idején ingyenesen gyártott arcpajzsokat 3D nyomtatókkal az egészségügyi dolgozók számára. Ez jól mutatja, hogyan képes egy egyetem technológiai kapacitásait közvetlen társadalmi célokra mozgósítani.
2. ELTE – Hallgatói Társadalmi Felelősségvállalás Program
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő program lehetőséget biztosít a hallgatók számára, hogy különböző társadalmi ügyekben – például oktatási esélyegyenlőség, környezetvédelem, hátrányos helyzetű csoportok segítése – aktívan részt vegyenek önkéntes tevékenységekben.
3. Debreceni Egyetem – Egészségügyi szűrőprogramok
A Debreceni Egyetem orvostanhallgatói és oktatói rendszeresen részt vesznek egészségmegőrző és szűrőprogramokban, különösen vidéki térségekben, ahol a hozzáférés az egészségügyi szolgáltatásokhoz korlátozottabb.
Nemzetközi példák
1. University College London – UCL Public Engagement Unit
Az UCL külön egységet működtet a társadalmi kapcsolatok és tudományos ismeretterjesztés koordinálására. Olyan programokat szerveznek, amelyek során kutatók közvetlenül dolgoznak együtt iskolákkal, civil szervezetekkel vagy városi közösségekkel.
2. University of Cape Town – Social Responsiveness Initiative (Dél-Afrika)
Ez az egyetem tudatosan épít társadalmi kapcsolatokra és elvárja oktatóitól, hogy kutatásaik társadalmi hasznosságát is bemutassák. A program célja, hogy a kutatások hozzájáruljanak a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.
3. Mondragón Egyetem (Spanyolország, Baszkföld)
Az egyetem egy szövetkezeti gazdasági modell része, szoros kapcsolatban áll a helyi közösségekkel és vállalkozásokkal. A hallgatók tanulmányaik során közvetlenül részt vesznek a helyi gazdasági és társadalmi fejlesztésekben.
Az egyetemek társadalmi szerepvállalásának tematikus formái és jó gyakorlatai
Az alábbiakban négy tematikus területen mutatjuk be, hogy az egyetemek miként járulhatnak hozzá aktívan a társadalmi célok eléréséhez. A példák azt is érzékeltetik, hogy a társadalmi szerepvállalás nem csupán „kiegészítő tevékenység”, hanem a felsőoktatási intézmények stratégiai küldetésének részévé válhat.
1. Egészségügyi és szociális ellátás támogatása
Debreceni Egyetem (HU):
Az egyetem orvostanhallgatói rendszeresen végeznek egészségügyi szűrővizsgálatokat, különösen vidéki térségekben. A programok célja az egészségügyi prevenció, az ellátáshoz való hozzáférés javítása és a közösségi bizalom építése.
University of Cape Town (ZA):
Szociálisan érzékeny kutatásokat támogatnak, például a lakhatási szegénység vagy a HIV/AIDS elleni közösségi fellépés témáiban. A kutatók és hallgatók együtt dolgoznak civil szervezetekkel és helyi közösségekkel.
2. Oktatási esélyegyenlőség és tudástranszfer
ELTE – Hallgatói társadalmi felelősségvállalás program (HU):
A hallgatók oktatási mentorprogramokon keresztül segítik hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását, különösen a roma közösségek körében. A program célja az oktatási egyenlőtlenségek csökkentése.
University College London – Public Engagement Unit (UK):
A kutatók és hallgatók rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat hátrányos helyzetű iskolákban. A cél a tudomány társadalmasítása és a középiskolai diákok tudományos pályára ösztönzése.
3. Technológiai tudás közcélú hasznosítása
Pécsi Tudományegyetem – 3D arcpajzs program (HU):
A COVID-19 járvány alatt a PTE közösségi technológiai kapacitásait mozgósította, 3D nyomtatott arcpajzsokat gyártva egészségügyi dolgozók számára. Ez a tudás közcélú újraértelmezésének példája.
MIT – D-Lab (USA):
Az MIT hallgatói és kutatói alacsony erőforrású közösségek számára fejlesztenek technológiai megoldásokat, például víztisztító berendezéseket vagy fenntartható mezőgazdasági eszközöket.
4. Közösségfejlesztés és társadalmi innováció
Mondragón Egyetem (ES):
A baszk régióban működő szövetkezeti egyetem közvetlenül kapcsolódik a helyi gazdasági és társadalmi élethez. Hallgatói tanulmányaik során aktívan részt vesznek közösségi vállalkozások fejlesztésében.
Aalto Egyetem (FI):
Az egyetem “Design for Government” nevű programja keretében hallgatók társadalmi problémák megoldására dolgoznak ki javaslatokat közszolgálati partnerekkel, például az élelmiszerpazarlás vagy az idősgondozás területén.
Összegzés: Az egyetemek társadalmi szerepvállalása eltérő intézményi, kulturális és regionális kontextusban valósul meg, de közös bennük a közösségi elköteleződés, a tudás megosztásának szándéka és a társadalmi felelősségtudat. A fenti példák alapján kijelenthető, hogy a társadalmi szerepvállalás nem csupán morális, hanem stratégiai és innovációs erőforrásként is értelmezhető, amely hosszú távon az egyetemek legitimitását és társadalmi beágyazottságát is erősíti.
Egyetemek a válság szélén: közösség, kultúra, felelősség – nyomokban
Az egyetem évszázadokon át a tudás temploma volt. Ahol a szellem szabadsága, a közösségi művelődés és a társadalmi felelősségvállalás együtt érvényesült. Ma azonban egyre gyakrabban vetül árnyék e hagyományos ideálokra. A mai egyetemek – minden díszített marketingüzenetük ellenére – egyre kevésbé töltik be valódi társadalmi és szellemi szerepüket.
A tudásátadás továbbra is folyik, bár az is egyre inkább standardizált és tömegesített formákban. De ami elhalkult vagy teljesen eltűnt, az a nevelés, a közösségépítés, a gondolkodás kultúrája. Az egyetemek egyre inkább szolgáltatóvállalatként működnek: ha van hallgató, akkor „működik” az intézmény. A hallgató mint „ügyfél” jelenik meg, nem mint jövőbeli értelmiségi, közszereplő, aktív állampolgár.
Közben a fizetős képzés piaclogikája teljesen eltorzítja a tartalmi elvárásokat. A szakok értéke gyakran nem a tudományos vagy társadalmi hasznosságban mérhető, hanem abban, mennyire népszerűek és mennyi pénzt hoznak. Az „oktatás–kutatás–innováció” hármasa bár sokszor hangsúlyozott prioritás, de inkább csak formális elem, mint valóságos összhangban működő rendszer. A társadalmi felelősségvállalás – ha létezik is – legfeljebb nyomokban mutatható ki.
A hálózatos együttműködések szinte teljes hiánya tovább rontja a helyzetet. Az egyetemek egymással is versenyeznek, nem együttműködnek. Az interdiszciplinaritás papíron jelen van, de a valóságban merev tanszéki struktúrák és széttagolt oktatási rendszerek uralkodnak. A duális képzések bevezetése ugyan előrelépés lehetne, de jelenleg túlságosan korlátozott, és nem épül be szervesen az intézményi kultúrába. Eközben a legtehetségesebb hallgatók közül sokakat már diploma előtt elvisznek a cégek – gyakran olyan vállalatok, amelyek az egyetemeknél sokkal hatékonyabban képesek fejleszteni a gyakorlati készségeket. Így az egyetem elveszíti legjobb „termékeit”, és saját maga válik a munkaerőpiac előkészítő intézményévé, nem pedig önálló szellemi műhellyé. A tartalmi elsivárosodás leglátványosabb jele talán a tesztalapú vizsgáztatás elterjedése. A retorikai képességek, az érvelés, a nyilvános megszólalás művészete – ezek ma a zéróhoz közelítenek. Nincs vita, nincs dialógus, nincs valódi véleményformálás. Az egyetemisták többsége nem vesz részt érdemi közéleti diskurzusban, és a média szereplésre való felkészítés is elhanyagolt. A vita- és nyilvánosságkultúra egyaránt súlyos hiánycikk.
Összegzés: A mai egyetemek sikertelenül próbálnak egyszerre piaci logikát, tudományos minőséget és társadalmi felelősséget fenntartani. Az eredmény: egy féloldalas, sokszor hiteltelen intézményi kultúra, ahol a forma háttérbe szorítja a tartalmat, és a stratégiai célok felülírják a közösségi küldetést. A reform nem csupán strukturális változást, hanem szemléletváltást igényel. A tudás mellett ismét nevelni, közösséget építeni, vitára tanítani kellene. Az egyetem csak akkor töltheti be ismét „alma mater” szerepét, ha nemcsak tudást ad, hanem szellemi otthont és erkölcsi iránytűt is kínál.
Az egyetem mint társadalmi szövet: az univerzitász új küldetése
Az egyetem – eredeti nevén universitas – sosem csupán oktatási intézmény volt. Már középkori formájában is élő közösségként jött létre, amely diákok és tanárok önrendelkezésű társulásaként működött. Az „egyetem” szó nem csak a teljesség, hanem a közösségi önkormányzás eszményét is jelentette. A mai korban, amikor a demokratikus intézményrendszerek válságtüneteket mutatnak, újra felértékelődik az egyetem társadalomformáló szerepe – nemcsak tudásközpontként, hanem mint a társadalom szövetének leképeződése.
Az egyetem mint leképezés és társadalmi labor
Az egyetem – ha jól működik – leképezi a társadalmat: értékrendje, belső működése, kultúrája, konfliktusai és céljai mind-mind visszatükrözik a közösség egészének állapotát. Ugyanakkor – és ez a legfontosabb – modellje is lehet annak, ahogyan egy plurális, vitaképes, együttműködésen alapuló társadalom működhet.
Az ifjúság több mint két évtizedet – életének egyik legérzékenyebb, legfogékonyabb szakaszát – az oktatás és nevelés rendszerében tölti. Az egyetem így nemcsak tudást ad át, hanem életmodellt, közéleti mintákat, értékrendet is közvetít. A diploma megszerzése után a fiatal felnőtt belép a munkavilágba, és ekkortól alumniként is kapcsolatban marad az intézménnyel – nemcsak formálisan, hanem szimbolikusan is: az egyetem szellemi vagyonának egy része az ő részvételén keresztül gyarapszik. Ez a komplex életciklus nem csupán egyéni út, hanem közösségi viszonyrendszer is. A jól működő egyetem hálózat, amely nemcsak a jelen, hanem a múlt és jövő tudását, tapasztalatát és felelősségét kapcsolja össze.
A vezetés négy pillére: egyensúly és küldetés
A modern egyetem négy stratégiai pilléren nyugszik:
Miközben az első három területre a legtöbb egyetem szervezeti és stratégiai szinten már reagált, a negyedik pillér – a társadalmi felelősségvállalás – továbbra is alulértékelt. Pedig éppen ez a terület nyitja meg az utat az egyetemek közvetlen közéleti szerepvállalása előtt: legyen szó a társadalmi nyilvánosság formálásáról, a közpolitikai vitákban való részvételről, vagy akár az alternatív törvényhozási modellek megalapozásáról.
A többpárti demokrácia válsága és a jövő egyetemi demokráciái
A jelenlegi többpárti demokrácia működik ugyan, de egyre több hiba és torzulás jellemzi. A hatalomtechnikák uralma, a klientúraépítés, az ideológiai megosztottság, a tőke koncentrációja és az autokratikus tendenciák mind aláássák a közbizalmat és a részvételi demokrácia elveit. Ebben a helyzetben egyre sürgetőbb, hogy a társadalom új önszerveződési formákat találjon, amelyek képesek újraalkotni a közös döntéshozatal legitimitását.
Az egyetemek – ha képesek újragondolni saját szerepüket – alternatív közéleti mintázatokat kínálhatnak. A pártok helyett vagy mellett olyan deliberatív egyetemi struktúrákjelenhetnek meg, amelyek valódi társadalmi képviseletet biztosítanak: tudásalapú, reflexív, vitaorientált közösségek révén. Az „egyetemi demokrácia” modell a politikai pártok helyett a társadalmi szövet részeként jelenthet meg – megújítva, idővel kiváltva az elhasználódott pártpolitikai formákat.
Zárszóként: az egyetem nem a társadalom mellett, hanem annak élő szövetében létezik. Nemcsak tudásgyár, hanem közösségi minta, politikai labor, szellemi otthon. Ha új demokráciamodellre van szükségünk, azt nem pártokból, hanem egyetemekből – azaz: vitaképes, felelős, értékközösségi műhelyekből – kell felépítenünk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése