1956 - 1968 - 1989 - 2025: AZ UTOLSÓ MOHIKÁNOK ÜZENETE

  A Magyar  Iskolateremtők – A karizma csendes forradalma – MI   1. Az iskolateremtő, mint karizmatikus személyiség Az iskolateremtő nem pozícióból, hanem belső hivatásból cselekszik. Nincs szüksége hatalmi eszközökre: személyes hitelessége, szellemi elkötelezettsége és nevelő jelenléte teremti meg azt a mezőt, amelyben egy iskola – szó szerint és átvitt értelemben – életre kel. t 2.  A karizma mint nevelői „sugárzás” Az iskolateremtő nemcsak tudást ad át, hanem tüzet gyújt. Karizmája abban áll, hogy képes: ●  látni a másik ember lehetőségeit, ●  hiteles példaként élni, és ●  közösséggé formálni a tanulást. Nem vonzza, hanem felemeli a körülötte levőket 3. Történelmi példák – Magyar Iskolateremtők – MI ●  Simonyi Károly – nemcsak fizikát tanított, hanem a gondolkodás méltóságát. ●  Kodály Zoltán – a zene által nevelt emberré és nemzetté. ●  Németh László – az „iskola és műhely” eszméje révén teremtett új kultúrát. ●  Meszlényi Zoltá...

„MI: a jövő idő nyelve” (vers AI) A kapitalizmus ingai jobbra vannak: 1.  A kizsákmányoltak nagy száma és a tőke koncentrálása 2.  Az emberi méltóság és a tőke arroganciája 3.  Kis családi cégek és globális nagyok 4.  Érték és érdek 5.  Igazság és hazugság 6.  Közösség és egyén dominanciája  7.  Béke és háború 8.  Egyén és hatalom 9.  Egyenlőség és egyenlőtlenség, egyensúly hiánya 10.  Szolidaritás érvényesülése és a szabadság korlátozása Az inga jobbra kileng, amely az alábbi tíz pontban jellemezhető, értelmező, majd verssorokba rendezhető.   A kapitalizmus mint inga: 1. A kizsákmányoltak nagy száma és a tőke koncentrálása A modern kapitalizmus egyik fő jellemzője a tőke egyre szűkebb kezekben való felhalmozódása. Ezzel párhuzamosan nő azok száma, akik munkájuk gyümölcséből alig részesülnek. A javak eloszlása egyre inkább piramisstruktúrában történik: kevés ember birtokolja a világ vagyonának jelentős részét, miközben milliók ...

  A választási rendszerinnováció Bevezetés: Tömeg és lélek – az általánosítás csapdájában Az ember sokféle. Ezt tudjuk, mégis újra meg újra megfeledkezünk róla, amikor tömegek viselkedését látjuk. Az egyéni különbségek eltűnnek, és marad a zavaró egyneműség: „mindenki ilyen”, „ők olyanok”, „azok meg amolyanok”. Pedig a világ nem fekete-fehér. Tömegben az ember másként viselkedik. Hangosabb, bátrabb, gyakran durvább is – mintha a névtelenség maszkja mögül hirtelen kitörne egy elnyomott ösztönvilág. A stadionban például üvöltenek, szidják a bírót – ami magányosan, egy padon ülve nevetséges lenne, az a tömegben hirtelen erőnek hat. Ilyen az ember – minden nemzetben, minden kultúrában. Ezért is veszélyes az általánosítás. Mert amit a tömeg viselkedéséből látunk, az nem a valóság teljes arca, csak egy torz tükör. Az emberi méltóság mindig az egyéni különbségekben rejlik – nem a harsány közös hangban, hanem a csendes egyediben. Életem során megtanultam: ahol nem éreztem jól magam, onnan ...