Szívünk, míg vágyat érlel nem kartoték adat! (1935)
József Attila (1905-1937): Levegőt ! “… Szívünk, míg vágyat érlel nem kartoték adat! …” A teljes vers (1935.11. 21): LEVEGÕT ! Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az õszi szél köztük vigyázva botlott. A hûvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én. Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan elõbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok. Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, mirõl álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok elõkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a törékeny falvak -...