A családtagért, a szomszédért vagy a saját közösségért sokan áldozatot vállalnak, miközben a távoli, más nyelvű vagy más vallású emberek sorsa kevésbé érinti meg őket. Ezt a jelenséget nevezi a társadalomtudomány parokiális altruizmusnak: a saját csoport tagjai iránti segítőkészség együtt járhat a kívülállókkal szembeni közönnyel vagy ellenségességgel. A kutatások szerint azonban ez a hajlam helyzettől és csoporttól függően változik; nem valamiféle változtathatatlan emberi törvény.A parokiális altruizmus nem betegség, hanem az emberi együttélés egyik régi mintája. Kis közösségekben segíthette a túlélést: az emberek megosztották az élelmet, vigyáztak egymás gyerekeire, és közösen védték a településüket. A gond akkor kezdődik, amikor a „mi” és az „ők” határai túl szűkre zárulnak, és az egymás iránti felelősség megáll az országhatárnál, a vallási közösségnél vagy a politikai tábor határánál.
Amikor a „mi” szembefordul az „ők”-kel
Gondoljunk egy árvíz sújtotta településre. A helyiek összefognak, homokzsákokat pakolnak, ételt osztanak, és befogadják a bajba jutottakat. Ez az együttérzés és a közösségi cselekvés ereje. De ha a segítségnyújtás azon múlik, hogy az áldozatok „hozzánk tartoznak-e”, az önzetlenség határa egyben a kirekesztés határa is lesz.
Hasonló ellentmondás jelenik meg a politikában. Egy ország vezetői beszélhetnek a saját polgáraik védelméről, miközben nem vállalnak részt a közös felelősségből olyan ügyekben, amelyek más országokat is érintenek. A menekültek, a szegénység, a háborúk vagy a járványok nem állnak meg a határoknál. Mégis könnyen kialakul a gondolat: „Előbb a mieink, a többiek oldják meg a saját bajukat.”
A globális problémák idején ez a gondolkodásmód különösen veszélyessé válik. A klímaváltozás, a világjárványok, a nukleáris fenyegetés, a kibertér biztonsága és a mesterséges intelligencia társadalmi hatásai nem oldhatók meg egyetlen ország erejéből. Ha minden állam csak a saját rövid távú előnyét keresi, az emberiség közös kockázatai növekednek.
A tudás nem ismer országhatárt: GLOBÁLIS TUDÁSTÁRSADALOM!
A nemzetközi tudásközösség megmutatja, hogy a határokon átívelő együttműködés nem puszta jelszó. A CERN-ben különböző országok kutatói közös berendezéseken, közös kérdéseken dolgoznak. A szervezet adatai szerint 2024-ben több mint 17 ezer ember vett részt a CERN tevékenységében, a kutatási infrastruktúrát és az adatokat pedig több mint 950 intézmény használta nyolcvanat meghaladó számú országból.
Egy részecskefizikai felfedezéshez sok ország tudása, munkája és erőforrása szükséges. Egyetlen kutató vagy nemzet sem birtokolja az egész tudást. A sikerhez meg kell osztani az adatokat, össze kell hangolni a munkát, és el kell fogadni, hogy a közös eredmény túlmutat az egyéni vagy nemzeti presztízsen.
Ez a tudástársadalom fontos tanulsága: a közös tudás nem gyengíti a résztvevőket, hanem növeli mindannyiuk lehetőségeit. A tudományos együttműködés ugyanakkor nem old meg automatikusan minden politikai vagy gazdasági igazságtalanságot. Ahhoz átlátható szabályok, méltányos hozzáférés és közös felelősség is kell.
A globális katolikus egyház mint erkölcsi példa
A katolikus egyház szintén határokon átívelő közösség: saját tanítása az egész emberiség felé irányul, és hangsúlyozza a szolidaritást a nemzetek és népek között. A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint a nemzetközi szolidaritás erkölcsi követelmény, és a világbéke is függ tőle.
Ez az egyetemesség fontos ellenpélda lehet a parokiális gondolkodásra. Arra emlékeztet, hogy az emberi felelősség nem érhet véget saját nemzetünknél vagy közösségünknél. A katolikus egyház története és működése sem hibátlan; éppen ezért az egyetemes testvériség eszménye akkor hiteles, ha a gyakorlatban is párbeszédet, segítséget és igazságosabb együttélést teremt.
A „mi” körét az emberiségig kell tágítanunk
Az ember evolúciós múltja örökül hagyta a kiscsoportos hűséget. A jövőnk azonban attól függ, képesek vagyunk-e ezt a hűséget tágabb körre kiterjeszteni. Nem kell megszűnnie a család, a nemzet vagy a vallási közösség iránti szeretetnek. Arra van szükség, hogy ez a szeretet ne forduljon szembe másokkal, és ne zárja ki a közös felelősséget.
A globális kooperáció nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodjon. Azt jelenti, hogy a különböző országok és közösségek felismerik a közös veszélyeket, megosztják tudásukat, és méltányos szabályokat alkotnak a közös cselekvéshez. A CERN példája a tudományban, a katolikus egyház egyetemessége pedig az erkölcsi gondolkodásban mutatja meg, hogy lehetséges a csoporthatárokon túli együttműködés.
A világválságokat nem lehet a parokiális altruizmus szűk „miénk–övék” logikájával megoldani. Globális problémáinkra csak globális kooperáció adhat esélyt. Az emberiség következő fejlődési lépése az lehet, hogy a saját közösségünkért érzett felelősséget kiterjesztjük minden emberre – és felismerjük: a közös jövőért végzett munka mindannyiunk érdeke.

A parokiális altruizmus meghatározása és változékonysága:
VálaszTörlésCERN: nemzetközi tudományos együttműködés és a 2024-es részvételi adatok:
A Katolikus Egyház Katekizmusa: egyetemesség és emberi szolidaritás:
Parisban koncert mellett a diákok egymásra és nagyszuleikre találnak. KEGYELMI ÁLLAPOT! A szerbek már kipróbáltak! Napmint nap velük voltam!
1956. október 23.-n éreztem ezt a kegyelmi állapotot. A világ z generációja összefog: globális együttműködés: a POHÁR BETELT!